Babati betli

A múlt héten felhív régi horgászcimborám, Ferenc atya, a szemérmes katolikus pap, hogy többnapos dolga akadt Pesten, úgyhogy mi lenne, ha "elmennénk lógatni egyet". "Csak óvatosan" - mondom magamban, mert a múltkor hogy megjártam, amikor az atyát két, első látásra ártalmatlannak tűnő halbiológussal vittem ezüstkárászozni, akik a hímnemű carassius auratus végbélnyílásának alakját a pirulásra hajlamos pap füle hallatára a női ivarszervhez hasonlították. Kitaláltam a garantáltan ártatlan programot: elviszem Ferenc atyát a gödi homokszigetre kecsegézni, úgyse jár arra senki, másnap meg elmegyünk az internetes Pecalista találkozójára.


Péntek reggel rettenetesen hideg, szép téli időben értünk a homokszigethez, ahová alacsony vízállásnál száraz lábbal be lehet gyalogolni, egy kellően szent életű egyházfinak pedig árvízkor is. Ferenc atyát még nem kísértette meg a buddhizmus, úgyhogy szívfájdalom nélkül csíkokra szabdaltunk egy gardát, a filéket feltűztük a horogra, és bedobtuk a fenekezőket. Fehér volt az ég, a víz szürke, a közelben rajtunk kívül csak kormoránok tartózkodtak. Pokrócra heveredtünk, Ferenc atya a spiccét fixírozva transzcendens gondolatokba merült, én pedig azon morfondíroztam, hogy milyen különös dolog is egy katolikus rock ´n´ roll-parti.
Akkoriban, amikor a még nem doktor I.-vel a piarista gimnáziumba jártunk, az egyház valamilyen érthetetlen okból úgy találta, hogy a fiatal keresztények egyetlen illedelmes szórakozási formája a rock ´n´ roll-parti. Az alapismeretekbe a tornateremben tartott tánciskolában vezettek be minket. Az első szeánsz előtt felugrottam I.-hez, aki csillogó szemmel és egy üveg Sztolicsnaja vodkával fogadott. Még egyikünk sem ivott vodkát soha életében.
A tornateremben egy óra múlva nyolcvan piarista diák állt szemben a Patrona Hungariae Gimnázium nyolcvan leánynövendékével, a kör közepén vézna, Szacsvay László-bajszot viselő tánctanár vakargatta az öltönynadrágját, kézen fogva a debella tánctanárnőt, szerteszét pedig feketébe öltözött szerzetesek és apácák köröztek. I.-vel rettentően élveztük a helyzetet, eltekintve attól, hogy a vodka miatt képtelenek voltunk ritmusra lépni. Első partnerem egy százkilós, viszont csillogó aranyszandált viselő lány volt, akinek hidegen izzadt a tenyere, és nem volt hajlandó válaszolni egyetlen kérdésemre sem. Ezt mindaddig furcsállottam, amíg merészen közelhajolva rá nem jöttem, a némaság oka az volt, hogy a lány magában megállás nélkül azt mormolta, hogy "hátra-vissza-pont-lép-pont-lép".
Az első élmény nem tántorított vissza minket a rokibulik látogatásától. Végigjártuk a legkeményebb helyeket a szentendrei ferencesektől a Mikszáth téri Jézus Szíve-plébánia pincéjéig.
Ezen a helyen jártunk utoljára rock and roll-buliban. A későbbi dr. I. ugyanis felszedett egy bulányista csajt, és elhívta autókázni a Gellért-hegyre. Barátom egy jó óra múlva kimondhatatlanul feldúlt arccal, a lány nélkül érkezett vissza. "Na mi volt?"
"Elindulás előtt megkérdezte, hogy van-e nálam Daedalon, de akkor még azt hittem, hogy az egy fogamzásgátló. Először a Kálvin tér sarkán okádott, aztán a Szabadság hídnál, a második után bevallotta, hogy a gyomra nem bírja az autókázást. Budára átérve kényszerített, hogy álljunk meg a Szikla-kápolnánál. Amikor megfogtam a kezét, bemenekült a templomba, de előtte még összedisznózta a belső kárpitot. "Otthon engen megölnek!" I. másnap szétörte a Jerry Lee Lewis-lemezeit, és vett három csomag ziherejctűt.

*

Hiába koncentráltunk Ferenc atyával a jeges zátonyon, nem volt egy büdös kapásunk sem. A bokrok közül egyszer csak kilépett egy vaskos, rokonszenves fickó, a horgáról tenyérnyi vörösszárnyú keszeg fityegett. Mondta, hogy a süllő nem nagyon megy mostanában, viszont fogott több csukát a sodrásban, aztán elment. Egy fél óra múlva tizenhárom éves, pattanásos arcú fiúcska érkezett. Beszélgettünk pár szót a menyhalakról. Kiderült, hogy az előbbi horgász az apja volt, aki operaénekes, aztán rámeredt Ferenc atyára, és megkérdezte: "Nem vagytok véletlenül rendőrök vagy olyasmik?"
"Nem" - mondta Ferenc atya mosolyogva, mire a kisfiú elővett egy jó maréknyi füvet, sodort egy banán nagyságú trombitát, elszívta és elment.

*

Másnap reggel nyolckor már egy Gödöllő melletti tó partján szereltem a botomat, a Pecalista második Ezüskárász kupáján.
"Több oka is van annak, hogy miért jó szemérmes katolikus papokkal horgászni. Az egyik kétségkívül az, hogy semekkora szemétségre nem reagálnak durva szavakkal" - gondoltam magamban. Azért gondolkodtam ilyeneken, mert a hajnali álmosságban elfelejtettem berakni a kocsiba a Ferenc atyának kikészített botot. Az elkámpicsorodott egyházfi egy, legvékonyabb részén csukló vastagságú akáctörzs kiálló ágait farigcsálta a bicskájával, de meg sem próbált jó képet vágni a dologhoz.
A tó annak idején a szovjet hadseregé volt, aztán teljesen magára hagyták, és azóta sem telepítettek bele halat. Állítólag nyüzsög benne az ezüstkárász.
Eltelt egy óra, de még egy apró kapása sem volt senkinek. Sz., az angyalarcú állatorvos megunta a várakozást, átjött a helyünkre, és gyorsan szóba elegyedett a petrencerúddal egyensúlyozó Ferenc atyával.
"Régebben együtt dolgoztunk az egyetemen L.-lel, a halbiológussal - mondta Szilárd merengve. - ´ halakkal foglalkozott már akkor is, mi egy kollégámmal lúdondó lefagyasztásával kísérleteztünk. - Az ártatlan állatorvos Ferenc atyára pillantott, aztán nosztalgikusan elmosolyodott. - Nekünk kellett kinyernünk az alapanyagot." Láttam, hogy a szemérmes pap megtántorodik. Sz. ezt bátorításnak vette, hiába integettem Ferenc atya háta mögül. "Ja, a ludat csak enyhén kell masszírozni, finom, körkörös mozdulatokkal, ellentétben mondjuk a kutyával. Annál pont úgy megy a dolog, mint az embernél. Sok állatorvos nem is vállalja a lefejést."

*

Sz. visszament megnézni a botjait, én pedig hosszan magyaráztam Ferencnek, hogy minden szakmának megvan a maga szépsége, és hogy neki sem esne jól, ha valaki felhúzná az orrát egy egyszerű ördögűzésen. Az atya halkan védekezni próbált, miszerint ő még sohasem űzött ördögöt, de letorkoltam, hogy emiatt inkább szégyellhetné magát. Miután befejezte a farigcsálást, a szemérmes pap petrencerúdjának végére keszegező felszerelést kötöztem. Az atya nagy nyögéssel bevetett, a fatörzset pedig bottartó villára helyezte, ami teljesen eltűnt a talajban, mivel a bot volt vagy 50 kiló. Ferenc barátom kezdett magához térni a lúdondó okozta sokkból, és érthetetlen reménykedéssel figyelte a parttól másfél méterre lebegő úszóját.
A fák közül csörtetés hallatszott. "Ez L. lesz, a halbiológus. Most tesztelhette az egyik versenyző pálinkáját. Igazi rajongó tudós, majd jól eldumálnak az atyával" - gondoltam magamban. Ebből végül nem lett semmi, amit igazán sajnáltam. Némi további zörgés és csörtetés után ugyanis a rajongó tudós kilépett a sisnyásból. Kedvesen és bölcsen mosolygott, mint az az ember, akit nem kötnek tovább a földi lét kisszerű béklyói, ami meglepő kontrasztban állt azzal a ténnyel, hogy az egyik kezéből vastagon bugyogott a vér, olvashatatlanná téve a műanyag dzsekijét díszítő feliratot. A látványt én is különösnek találtam, Ferenc atya reakcióját el lehet képzelni.
"Mintha vérezne a kezed" - jegyeztem meg óvatosan.
"Nem a kezem" - válaszolt L. hitetlenül. "Csak halat pucoltam" - azzal tovább támolygott.
"Látod, Ferenc, milyen jól tudnak mulatni a horgászok akkor is, ha nincs kapás" - fordultam a barátomhoz.
Újabb, szintén tántorgó sziluett tűnt föl a tó vége felől. "Tehát oda vitték a pálinkát" - állapítottam meg csalhatatlan nyomozóösztönnel. Feri volt az, a finom horgászat mestere.
"Szia, Feri" - mondtam neki, mert én tudom, hogyan kell beszélni a horgászokkal.
"Hgrrr" - mondta Feri, és se szó, se beszéd beleharapott az úszómba, aztán továbbtámolygott.
"Tudod..." - kezdtem volna, de Ferenc atya arcára nézve nem mertem folytatni. Némán összepakoltunk, és hazamentünk. A barátom egy hétig nem válaszolt semmiféle üzenetre, de a végén persze hogy megenyhült, sőt képmutató módon azon kezdett nyavalyogni, hogy miért nem maradtunk a találkozó végéig. Na, ezzel baromira felbőszített, ezért elküldtem neki V.-nek, a horgászlista költőjének Babati betli című versét.


Szépséges gödöllői dombvidékre,
Horgászversenyt hirdettek e hétre.
Így történt meg, hogy a pecalista,
Babati tavat, totálisan letámadta.
(...)
Fölvonult a múlt- és a csúcstechnika,
S tonnaszám ömlött a vízbe a kaja.
Mindhiába volt e nemes küzdelem,
De a pikkelyes dögök, ma nem ettek.
Győztek a halak és a Hinta pálinka,
Barátom bocsánat, ki a díjat kaptad.
(...)
Mégis megvolt eme napnak a varázsa,
Listások csapatostul együtt pecáztak.
Jó volt az idő, és biz´ jó volt a társalgás,
Nem különb, a közös halászlé zabálás.


Ferenc atya azóta sem írt.

Kősüllő
És ha nem tudod mit kezdj a sok hallal ...