Halacskak,
ez a tortenetet egy versenyhorgaszbaratom keszul bekuldeni a roman
rekordlistara (Tavi).
Nem tudtam megallni, hogy a forditast megneosszam veletek. Ha hosszu delet.
Udv, KDomi


Malomfalva - 2000

Mar reg elhataroztam, hogy kuldjek nehany fenykepet az "Aranyhorog" - ba,
de nagyon nehezen jott ossze, foleg a kepek kozolheto minosege es a
peldanyok szepsegenek kihangsulyozhatasa miatt. Lehet, hogy ezek a dolgok
nem felelnek meg a cikk temakorenek, de remelem, hogy a rekord megkapja a
megfelelo ertekelest.
A fenykepekhez mellekelek nehany sort, melyek arra hivatottak, hogy
kiegeszitsek a tortenetet, mely lehetove tette, hogy szerzokent(?)
szerepeljek.
Nehany eve, bizonyos, itt nem emlitendo okok miatt tobbet horgasztam telen,
ami nem konnyu dolog. A Maros altalaban a varos (Marosvasarhely) felett fagy
be, tehat csak a Maroson lefele, felteve, ha nincs tul nagy hideg. Most ugy
gondoltam, hogy valahova kozel megyek, egy olyan helyre, ahol egy hettel
elobb egy baratom nehany szep paducot fogott, darabonkent korulbelul
felkilosokat. Orulve annak, hogy az ido egy kicsit felmelegedett, reggel
indultam, ami januar 20-an 8 orat jelentett. Teljes fegyverzetemmel ultem be
a kocsiba: egy 5 m-es es egy 3 m-es merev bot spiccel pirkara (kusz), egy
2.60 m-es pergeto bot twisternek es egy gyurus, teleszkopos, 5 m-es bot az
uszonak. Eleg keves, de a junius   28 -rol 29-re virrado ejszaka egy tolvaj
6 botommal (egy 7 m-es DAM bottol egeszen a 2.2-es botig, amivel az eddigi
legnagyobb halamat fogtam, egy 13 kg-s harcsat) es egy MINIRYOBI orsommal
tavozott.
Husz perc alatt elertem Nyaradtore, a Maros bal partjara. Az elozo napi
meleg miatt a viz megnott es egy kicsit zavaros lett. Egy nappal azelott
fogtam tubival (szunyog) vagy 200 pirkat a masik parton, es most a hely el
volt foglalva, mivel a hir eleg gyorsan terjed - bar otthon nem fogadtak
valami nagy orommel. "Nem baj. Most nagy halra fogok menni. Jobb, ha ures
kezzel megyek haza." - mondtam magamban mergesen. Elovettem a twisterezo
szereleket es nekikezdek, bar nem voltak jo korumenyek ehhez. Fent es lent
is megprobaltam, aztan vegul beismertem, hogy nem megy, mire a tulso parton
felismertek, es athivtak pirkazni, mivel eleg sok volt beloluk nehany nappal
azelott.
  - Hat hogy ismertek ti engem, hogy a sajat tortenetemet mondjatok vissza?
- Hagyd mar a bolcskodest, mert sejtettem, hogy te vagy az, csak biztos
akartam lenni. Ma nem ugy megy, mint tegnap. Nem fogtam semmit.
- Ti abbanz bajban szenvedtek, hogy tudtok halaszni, de nem tudtok halat
fogni - mondtam nekik ingerkedve, tudvan azt, hogy ez egy magas
kockazatvallalassal jaro kihivas. "Nicsak, megszolaltam" - mondtam magamban.
- Na gyere, mutasd meg, hogy tudsz halat fogni.
Osszeszedtem a twister-botot, vettem az 5 m-es gyurust, es atmentem a
pallon a masik partra, Malomfalvara. Remeltem, hogy kapok egy helyet, ahol
paduc van. Tizenkettes damillal, 10-es elokevel es egy egygrammos, jol
kiegyensulyozott uszoval voltam felszerelve. Kisse keslekedtem, hogy lecket
adjak a barataimnak a pirkaszasrol; az egyiknek oda is adtam a 3 m-es botot.
Aztan elindultam felfele a viz menten, szuz terepet keresve, szepen,
nyugodtan lepkedve, hogy a halakat ne zavarjam fel. A fuzfak miatt nehez
volt elerni a vizet. Egy obolhoz ertem, ahol volt egy kis partresz. A nap
kellemesen sutott a szemembe, es ugy ereztem, hogy aldozatbemutatason vagyok
a szent termeszettel. A viz visszafele csobogott egy meredelyen, ahol
belefolyik egy orvenybe. Arra gondoltam, hogy az orveny ellenkezo resze jo
hely a halnak, mivel a viz, felzavarodva, taplalekot is hozhat neki. Eloszor
a kis vizben probaltam, ami eleg gyors is volt, de semmi huzas. Utana
lennebb mentem, korulbelul egymeteres vizbe, ahol tobbet ultem, mert a
sodras is erosebb volt. Eszrevettem, hogy jobbra a viz egyre inkabb melyul,
s ezert elkezdtem a visszavonulast a part fele. Hosszu csizmaban voltam,
valami 3-4 meternyire a parttol es a viz mar a terdemig ert. Ha
megkisereltem volna egy fel lepest, az egyre meredekebb meder miatt
elcsusztam volna. A viz meg erdekesen forgott balrol jobbra, ami azt
jelentette, hogy az ar egyszerre kozeledett a parthoz es haladt a
folyasirany fele. Legeloszor oda dobtam, ahol a viz nyugodt volt.
Szilvaorrut vagy bodorkat remeltem, de megint semmi huzas, pedig a viz mar
masfel meter mely volt. Arra gondoltam, hogy most aztan tenyleg hal nelkul
megyek haza, ami nekem egy nagy hianyt jelent a horgaszatra vonatkozo adatok
feldolgozasaban. Szamomra a horgaszat nem csak a csali bedobasabol es a
varakozasbol all, hanem egy bonyolult muveletsorbol, melyben nagyon sok
tenyezot kell figyelembe venni ahhoz, hogy vegeredmenykent tudni lehessen,
hogy a kivalasztott helyen es pillanatban pontosan mi tortenik a vizben. Es
mivel az egesz felett egy viztakaro huzodik... leteznek kudarcok; van
amelyik jotekony, van, amelyik kartekony hatasu. Tudom, hogy azonnal ellent
fognak nekem mondani a "...jotekony hatasu kudarc" miatt, de ez tortent?
Egyre bennebb kezdtem dobni, ahol a sodras egyre erosodott, ami miatt mas
fajokra is vartam, mint peldaul paduc vagy marna. Az is igaz, hogy marnahoz
eleg keso volt, de nem volt lehetetlen, hogy a viz felmelegedese miatt
elojojjenek. A Maruto 10 feher horgon (ami nagyon vekony, igy tubit is lehet
ra tenni), egy friss, tragyagilisztat tettem, hogy igy kihangsulyozzam a
kisertest a hal szamara. Az egygrammos uszoval es az 0.12 mm-s KAMASAKY
szerelessel a leheto leghosszabb dobast tettem meg. A SILSTAR bot kb. 20
m-es dobast engedett meg. Megnoveltem egy kicsit a melyseget, remelve, hogy
melyebb vizre talalok. Valami ket es fel meter melysegben voltam. Az volt az
erzesem, hogy az uszo kicsit elsullyedt, amiutan pedig elszabadult.
Kiszedtem, csokkentettem a melyseget 3-4 centivel, es ujra bedobtam, de mar
nem olyan melyre. Az uszo monoton mozgasa kezdte elvenni maradek kis
remenysegemet. Ujra dobtam, erosebben, es az uszo megint oda kerult, ahol
azt hittem, felakadt, es megint ugyanaz tortent. Reflexbol, hogy ne
veszitsem el, berantottam neki kemenyen, es lattam, hogy mozdulatlan. Nem
ereztem semmi rezgest a botban, s ezert azt mondtam magamban "Na, ez
felakadt". A kovetkezo masodpercben nem engedtem el a szerelest, es ereztem,
hogy kisse megindult. "Sikerult kiszabadulni! Jon..." Es egyszerre tekertem
a bot elorenyujtasaval, aztan nyugodtan huztam, mint egy 1.5 kg-s
szerelesnel. Mikor mar jo hatul volt a bot, nagy forgatagra lettem figyelmes
a viz felszinen, amirol rajottem, hogy ag helyet halat akasztottam meg.
Engedtem a botot ahogy o akarta, es rogton megengedtem a feket (egy DAM
Model QUIK SEL 330-ast). A hal vagy 10-15 metert tavolodik. Egyik ismerosom,
Dorel Pintean, eszrevette, hogy valami tortenik nalam, es tudvan, hogy
nagyon vekony szerelessel horgasztam, megkerdezte, valamennyire gunyosan:
- Tavi, mi tortent?
- Azt hiszem, megakasztottam egy harcsat - mondtam, nyugalmamat megorizve a
farasztasra valo tekintettel - kerits egy vagohorgot,  mert igy semmi
eselyem sincs.
- Honnan? Csak mi vagyunk a Marosnak ezen a partjan, es nekunk nincs egy
sem.
Idokozben a hal egyre kozeledett, aztan megallt, mire en elkezdtem huzni
csak a botot. Aztan csavartam vissza a damilt, mikozben eloreengedtem a bot
veget, es vartam, hogy megint a felszinre keruljon, hogy szembenezhessek
vele. Egy erosebb mozdulata elarulta, hol van, miutan elindult a Maros
kozepe fele. Vagy 25 meter utan veszelyesen kozel kerult a masik parthoz.
Ekozben pedig az orsoszerkezet olyan hangokat adott ki, hogy a szivveresem
egyenesen a nyakamba szokkent es a legzesem mintha megallt volna. Egy kicsit
eroltettem a botot, es lenyugodtam, mert a hal valamivel kozelebb kerult a
Maros kozepehez. Ez alkalommal sem lattam meg. Azt gondoltam, esetleg egy
olyan haromkilos vagy kisebb harcsa, amelyik nagyon sokat fog kinozni a
finom szereles miatt. Furcsanak talaltam viszont a nagy sebesseget es a
hosszu menekulest. Vegre!... Elem kerul, kisse megelozve engem, a sekely
vizbe. Kisse felemelem a botot es ott a szorny... Kacsacsoru...
- Csuka! - kialtom felhangon. Ha addig azt hittem, nem volt eselyem, most a
csillagokig rugott, es egy hidegrazasos erzes futott le a grincemen, mint
egy hatalmas felelem hatasara... A peldany, abbol itelve, amit addig
elarult, sokkal nagyobb lehetett, mint hittem... Istenem! Talan tenyleg
volt... egy ESELY.
- Mi az te? Nem ismered a halakat? Harcsarol volt szo! - idezett Dorel
ironikusan.
- Hiaba, ha csak mos lattam meg. Nagyobb, mint gondoltam. Hozz egy szakot.
- Nekunk nincs... Neked?
- De igen, itt van a hatizsakomban, de valaki ide kene adja. - Rogton
indult egy masik ismerosom, Petru Mogos, hogy segitsen, de aztan ugy, hogy a
Maros masik felen a fold megrendult bele...
- Halkabban! - kialtottam, ahogy lattam a halat megijedni es elindulni. -
Halkaaan! Halkan! - ismeteltem parancsoloan. Megallt a futasbol, es
labujjhegyen lepkedve eljutott a hatizsakig, kiszedte a halot, es ideadta.
Idokozbemn a csuka meg eluszott egeszen a meredekig, aztan szep lassan
engedte, hogy kozelebb huzzam. Felszerelesem finomsaga miatt nem
eroltethettem egy cseppet sem. Letettem a szakot a vizbe, es, hogy mindket
kezem szabad legyen, a terdem koze fogtam. "Istenem, de szep! Vajon mennyi
lehet?" Elottem csak nehany meterrel volt a GYOZELEM vagy a VERESEG, tele a
megfelelo kovetkezmenyekkel. Csodalkoztam azon, hogy hogy tudtam olyan
gyorsan odaerni. Ugyanazzal a taktikaval kozelebb hoztam vagy ot metert. A
szakom nyele csak masfel meter hosszu. Meg kozelebb kellett hozni. Petrica
meg egyszer megmozdult, es a hal felebredt a januari eros levego
reszegsegebol. Meg elment vagy 6-7 metert, majd hagyta magat vezetni a kis
huzoereju bot altal, mintha osszetevesztette volna a megszokott aramlassal.
Aztan olyan kozel jott, hogy nem lelegeztem es tagra nyitottam a szemem. Ugy
becsultem, hogy a jobb kezem egy mozdulataval be tudom majd tenni a
szakba... Egy felfoghatatlan mozdulattal megfogtam a farkat, minden
mozdulatomat pontosan kimerve. A jobb kezem szep lassan elindult a bottal
hatrafele, centimeterrol centimeterre huzva a trofeat a szak fele. Ha
megijedt volna a szaktol, nem sikerult volna. Tartottam a huzasi sebesseget,
hogy kijatszam az erzekeit... Kozel volt... Meg 15 centi kellett, es elerte
volna a szakot az orraval... Egy hirtelen mozdulattal a trofea bent van a
szakban. Petrica latta, hogy felkezzel nem birtam a szakot, es csizmanelkul
bejott a vizbe, hogy segitsen. Megfogta a szakot mind a ket kezevel, az
meghajlott, de tartotta a zsakmanyt, mely szeles mozdulatokkal vergodott. A
Maros zengett a diadaluvolteseimtol: HUU-HUUU!... Dorel es a masik horgasz,
aki veletlenul volt ott, kozelebb jottek, hogy lassak a halat. Hirtelen egy
egesz napot atmulatott Dionuszosz euforiaja toltott el.
- Te!... Tizenkettes damillal!... Dehogyis, tizes elokevel!
- Hagyjal mar, ne hulyeskedj! - kialtott hitetlenkedve Dorel, es
bizalmatlanul nezett a botomra, amelyet eppen akkor szedtem ossze, nem
eszreveven azt, hogy nincs horgom. Tudva a horog helyet a farasztasrol,
Dorellel megkaptuk a horgot az elokevel a csuka szajanak jobbfelen.
- Micsoda szaj!... Csodalkozva meghuzta a damilt, eloszor csak egy kicsit,
utana eleg erosen. Ugy huzta, mintha megbirt volna az tobb kilot. Kezeben is
maradt a damil.
- Miert huztad olyan erosen? - kerdeztem, kisse sertve, hogy kerdore vonja
trofeam eredetiseget.
- Azt hittem, hogy van valami titkos fegyvered, es kitolsz velunk.
- Nem hinnem, ha nem latnam - mondta Petrica csodalkozva.
- Most sem ertem meg teljesen - teszi hozza, hogy kihansulyozza az esemeny
szencaciojat.
- En sem - mondja a harmadik tanu, aki ugy nez ram, mint egy felistenre.
- Hogy sikerult legyoznie, uram? Nekem szazadszor sem sikerult volna...
- Megerdemelsz egy sort - mondta Dorel, egy merleg fele csabitva, hogy
pontos sulyt tudjunk megallapitani. Valahol az uton volt egy uzlet, ahol
merleget is talalhattunk. A velemenyek valtozok voltak, de a harmadik halasz
azt mondta:
- Hetkilos. Meszaros vagyok, es van egy kis szukseges es pontos
sulyerzekem.
Betettem a bottartoba, a botokat kezbe vettem, es elindultunk a merleg
fele. Ott, a szukseges, nemvezetoknek jaro sor mellett megallapitottuk hogy
a hal 6970 gramm sulyu volt! Mindannyian felbeszakitahtatlanul csodalkoztak,
es unszoltak, hogy kuldjem be az "ARANYHOROG" - ba. Ok majd tanuskodnak.
Sot, meg arra kertek, hogy adjak nekik a kepekbol, ami a fenyes trofearol
keszult. Valamennyire kedvetlenul orulok, mert nosteny, es biztos vagyok
benne, hogy majd otthon ujra fogom olvasni azt a verset, amely
gyerekkoromban szivfacsaro olvasmanyom volt: Nicolae Labis "Az ozike halala"
cimu verset.
"...Eszem es sirok...
      Eszem."