Halak a la carte

Hali. Nyolc éve volt, ott ülünk a sziget nyugati végén, a parti szikla alatti fövenyen, egy négyasztalos halász tavernában. Lesünk ki a fejünkböl, tudod, a tenger halkan morajlik, a morcos, fekete haju, fokhagymaszagu görög halászok hangosan morajlanak, összehajolva pár festett pohár felett, amiböl gyanus folyadékot hörpölnek, vállukon, hasukon feszül az ingük. Rendelni kéne, annyit már tudunk görögül, hogy cocacola, shellpetrol, fanta, pirelli, de hát enni is jó lenne, egy hete erre készülünk, a fiuk unják a kekszet. Pazsaluszta, prego, porfavor, szilvuple, na melyikkel nyissak, töprengek, közben a nagyobbik fiam megoldja a dolgot, négyéves öntudatával ahhoz az asztalhoz megy, amelyiknél az egyetlen nö ül, helybeli görög nagyi tipus, és szó nélkül elvesz töle egy narancsot. Felugrik a néni, odajon, dinerdiner, mondja, várja szegény mit rendelek, majd megszán, luki-luki, szól és karomnál fogva berángat a kormos-füstös, de jó illatu konyhába, onnan nyilik egy raktár, ahol a falba épitett bádog fiókokban jégen ott van az Égei tenger összes hala. Egymás után rángatja ki a tepsiket, némelyik polip még mozog, találomra rábökök egy civilizált külsejü halra, ez a legkisebb, olyan két kilós. Oké-oké, szól a néni, majd tovább kérdez: patatesz, zsazsiki? Ráhagyom, okéoké, mondja. Kirángatom fiaim az idegen asztalok alól, visszaülünk a helyünkre, nézzük a tengert, közben azon gondolkozom, mi a szart rendeltem, itt mindenki sajtot eszik, fekete kenyérrel, fokhagymával, na nem baj, a hal az biztos. Jön a néni, karján pingpongasztal méretü tálon a halam kékre sütve (szerintem fözve, a szerk.), hasáb- burgonyával, jégen apróra darabolt uborka es padlizsán, joghurttal leöntve, korsóban olyan sürü bor, szinte harapni lehet. A fiukkal, mint keselyük vetjuk magunkat a halra, percek alatt felfalunk, amit lehet. A gyanus csendre körbenézek, mindenki minket figyel, a fekete szemekben derüs elnézés, körbejárok a boros kancsóval, most kezdem megszeretni a görögöket.

Üdv: Ekker Józsi