Harcsakaland.

15-18 éve történt a Balatonakali móló spiccén. Akkoriban olyan már nem
kezdõ, de viszonylag nem sok gyakorlati tapasztalattal rendelkezõ pecás
voltam.
A balatoni tilalom utáni napokban szépen fogtuk a köveseket a cincálós
módszerrel. Vasárnap délelött is ezzel szórakoztam, könnyû bottal, 22-es
zsinórral. Egyik bedobás után, amikor már közvetlenül a kövek elé ért a
szerelés és emelni kellett az elakadás veszélye miatt, szép kapás a
spiccen. Könnyed bevágás és megáll - nem az ütõ- de a szerelés. A bot
hajlott maradt, mintha gerincmerevedést kapott volna. Elakadtam, gondoltam.
Néhány másodperc múlva azonban elindult az akadó egyenesen befelé, mint egy
tengeralattjáró. Én álltam megkövülten és néztem ahogy az orsóról szép
lassan fogy a zsinór. A kezdeti merevség után rájöttem, hogy csak harcsa
lehet a tettes, mert a nálunk elõforduló nagyobb halak, ponty, csuka esetleg
süllõ védekezését, mozgását azért már akkor is ismertem.
A Hal pedig csak ment lassan, egyenletesen befelé, mintha semmi sem lenne a
szájában. Az orsómon 200 méter zsinór volt, a féket a lehetõség
határértékéig meghúztam és tartottam - nem a Halat- hanem a botot.
Természetesen ahogy ez ilyenkor lenni szokott én is kaptam a legkülönbözöbb
tanácsokat a szomszéd horgászoktól. Sejtitek, hogy ezekbõl semmit sem
lehetett hasznositani.
Körülnéztem mit lehetne tenni. Tõlünk kb. 50-60 méterre csónakból horgászott
egy spori. Átkiabáltunk neki, hogy harcsa van a horgon átjönne-e segíteni.
Rendes volt és azonnal elkezdte felszedni a horgonyait.
Közben az én halam elfordult Nyugat felé, de megállitani, tovább lassítani
nem tudtam, a zsinórom jó kétharmada már lefutott az orsóról.
A csónakos sporttárs közben elindult felénk. A Hal pedig csak úszott és
úszott ismeretlen, bizonyára általa jónak vélt célja felé.
Reménykedni kezdtem, hogy a segítség idejében érkezik, igy talán meglesz a
Hal. A halak és a horgászok védõszentje azonban most a halak felé
billentette mércéjét.
Mielött beszállhattam volna a megérkezett csónakba, elfogyott a zsinór és
elpattant, amint késõbb kiderült valahol egészen az elején. A kitekert
zsinór vége vastag volt a harcsanyálkától.
Bevallom ezen epizód után jó félóráig akkora gombócot éreztem a gyomromban,
mintha egy termetes szilvásgombócot nyeltem volna le egészben.
Hát igy találkoztam életem elsõ harcsájával. Mekkora lehetett, megítélni nem
tudtam, mert ilyen erõt akkor még sosem éreztem a bot végén. Késõbb meg
semmi értelme nem lett volna ezen elmélkedni. Most Õ nyert, máskor talán én
leszek a nyerõ .
Ezután sok évig nem találkoztam harcsával. Az elsõ megfogott történetét
valószinû, hogy olvastátok Rlistánkon és láttátok a trófeáját is.

Elmondjam hogyan fogta meg 16 éves lányom élete elsõ 6 kilós nádi
pontyát teljesen egyedül a maga teljes 153 centis méretével kb. 48 kiló
súlyával?
Ez lesz a következõ történet negyed százados horgász emlékeimbõl.

Gábor, az öreg