Kősüllő esete Bartha Petivel. (Vagy forditva?)

Igy irta meg Szily Laci, alias Kösüllő:

Dátum: 1999. augusztus 30. 11:23

Lista!

Tegnap remek kalandunk volt Bartha Péterrel úgyis mint amatőr EK kupagyőztes. Óbudán dévéreztünk éjjel a Dunán és előre kell bocsátanom, hogy mértéktelenül fogyasztottunk Buddha kedvenc eledeléből, ezért szellemünk magasan jart, testünk viszont a porban ficánkolt. Egy úszós, 2 rezgő volt a felállás (kettőnk közül az igazi sportember 1 rezgővel nyomult). Péter bekényszeritett egy fa alá, amire a sötétben mindig feldobtam a horgot. Ezért elkezdtem rövidebbeket dobni... Éppen harmadszorra bogoztam ki a zsinóromat a Péteréből, a botja az ágason volt, a zsinórja V alakban a kezembe futott, amikor (a nagy klasszikus H.A. szavaival) elemi erejü húzást éreztem a damilon. Jól időzitett jobbkezes bevágás után még szintén kézzel megfékeztem az első (és egyben utolsó) kirohanást, majd elengedtem a damilt, a P. ezután kifárasztotta a jó másfél kilós mohoshátut, amit én merész farok felőli szákolással kiszedtem. Gyors fotózás következett (gőzőm sincs, hogy eccer is a halat fényképeztem volna ugy konkrétan, mert semmit se lehett látni a kuksiban, csak a P. fejlámpáját), aztán Péter berakta a halat a vödörbe, aztán érthetetlen módon táncolni kezdett a parton, aztán mintha magára öntötte volna a maradék etetőanyagot, bár ő azt állitotta, hogy a hal csapott egyet, mindenesetre visszaesett a vizbe. Dr Bartha visitott, hogy SZÁKOT, mer a hal tök kábán lebegett a viz szélében, én erre kiboritottam az összes wobbleremet a meredek parton, oszt mire odaadtam a szákot, eluszott az állat.

Kősüllő

És igy emlékszik az esetre Bartha Peti, alias Pete:

Dátum: 1999. augusztus 30. 15:17

Hal!

Kösüllő Mester kitartó nyaggatására, hogy mutassam meg a nagy dévérek előfordulási helyét az Óbudai-sziget kiságában végre elszántam magam és megbeszéltem vele egy közös esti horgászatot. Okulnom kellett volna a multkori Gödi horgászat eseményeiből mikor is majdnem agyoncsapott minket a villám, tönkre áztunk és ráadásul Kősüllő Mester oldalólmozásos-gardázás közben letört egy 35 cm-es darabot a spiccbotom végéből. Szóval erős etetéssel kezdtem 2 kg Lantos vanilia, 1 kg Maros dévér, 1 kg áztatott buza, kenyér és agyag keverékével. Bevetettem egy rezgőt és egy úszóst egész közel a parthoz. Kezdtek megjönni a kapások, fogtam is egy kismárnát és néhány kisebb bagolykeszeget. Ekkor megjött László aki szintén rezgőre szerelt. Mivel neki nem volt kapása elkezdett keresztbe dobálni igy minden dobás gubancolással végződött. Közben ránksötétedett fogtam egy szép ezüstkárászt és néhany baglyot de dévér még nem mutatkozott. Ekkor László ismét ráakadt a rezgőmre és miközben bogozta kezével érezte a kapást mire bevágott es annyira megörült a halnak, hogy alig akarta elengedni a zsinór végét. Végül sikerült szákba terelni a szép sütőlapát dévért. Sulyát 1.5-1.7 kg-ra saccoltam de lemérni nem tudtuk, mert László szerencsétlenkedése közben egy elegáns sarokmozdulattal felrugta az etetősvödröt a hallal együtt, majd felakasztotta magát a saját wobblereibe a hal pedig elúszott. Remélem a fotó azért sikerült bár ott is akadtak problémák. Ezután már lényeges dolog nem történt leszámitva azt, hogy valami állat megtépte a feederét.

Pete

Kősüllő mester észrevételei Pete emlékeihez:

Dátum: 1999. augusztus 30. 17:28

Lista!

Nem kenyerem a szőrözés, de B.P. beszámolóját néhány lényeges ponton helyesbitenem kell, a teljes igazság végett

Idézet BP.: Okulnom kellett volna a multkori Gödi horgászat eseményeiből...Kősüllő Mester... letört egy 35 cm-es darabot a spiccbotom végéből.

Legfeljebb 5 cm volt.

Idézet BP.: Ekkor megjött László... Mivel neki nem volt kapása elkezdett keresztbe dobálni igy minden dobás gubancolással végződött.

B.P. a 10 centis márna után 1 db halat sem fogott a rezgőjével. Tehát nem az általa emlitett okok miatt dobáltam néha keresztbe, hanem mert jó házigazda módjára egy faág alá ültetett ahonnan vagy az ágra dobtam (többször is megtörtént) vagy rizikóztam. Természetemhez ez áll közelebb.

Idézet BP.: Közben ránksötétedett, fogtam egy szép ezüstkárászt

Vagyis nem csúnya nagyot. (Érthetetlen kiegészités. Tanács elnök megj,)

Idézet BP.: ... és néhány baglyot de dévér még nem mutatkozott.

Nekem egy denevér hozta az első komoly kapást. Éljenek az éjszakai állatok.

Idézet BP.: Sulyát 1.5-1.7 kg-ra saccoltam, de lemérni nem tudtuk, mert László szerencsétlenkedése közben egy elegáns sarokmozdulattal felrúgta az etetősvödröt a hallal együtt, majd felakasztotta magát a saját wobblereibe a hal pedig eluszott.

Én az esettől 3 méterre tartózkodtam a parton. Péter üdvözült vigyorral brékelni kezdett a parton, valami csattant, aztán a sikolyait hallottam, hogy szákot! szákot!

Idézet Bp.: Ezután már lényeges dolog nem történt leszámitva azt, hogy valami állat megtépte a feederét.

Öt percre el kellett mennem, ezalatt B.P. egy kapás után, a teljesen nyilt terepen sikeresen beletépte a horgom az uj magyar rekord márnába.

Kősüllő

A két pecatárs vitás ügyének kivizsgálására alakult virtuális Pecalista Tanács a Cyber térben megtartott virtuális tárgyalása keretében az alábbi verdiktet hozta:

Dictum-faktum, hókusz-pókusz, punktum. Minden pecatárs aki ilyen vitákat provokál irásaival a Listán megkaphatja a pecalista-póló tipusu Harcias Kukac Rend fehér fokozatát. Ismétlés, plagizálás fennforgása esetén csak a fenti tipusu Menekülő Ekárász kék érdemérmet van módunkban javasolni!

A Tanács várja hasonló szintü közös pecálások beszámolóit, akár van vita, akár nincs. Felkéri Hinta pecatársat készitse el kisméretü logo formátumban a két kitüntetést, amit a jutalmazottak levélpapirjaikon -kivéve a Lista leveleiken, mert akkor Kősüllő ZX gépe megkukul- valmint Rlista anyagaikon jogosultak használni.

A virtuális Tanács ezzel valóságosan feloszlatta magát. PUNKTUM!!!

 

A tanácsot vezette: Gábor, az öreg mint Pecalista korelnök