Életem nagy hala, de sajnos elment.

Ismét egy régebbi történet néhány tanulsággal, amiből a legfontosabb, hogy horgász és hal között nincs elöre lefutott meccs.

1997 kora öszén történt a Balatonon. Szokásos öszi horgász szabimat töltöttem a tanyán szeptemberben. Szép indián nyár volt, kerestem a nádban a pontyokat. Elég jól fogtam, de csak a másfél-kettö és fél kategóriában.

Egy délelött, a nád szélén bóklászva benéztem egy régebben felhagyott nádöbölbe. Ez egy olyan rész volt amelyik a parttal párhuzamosan alakult ki kb. 10x4 méteres formában. A part felöli oldalán sürü nádas, szembe vele a nyilt vizi oldalon ritkás nádas szegélyezte. A bejárata az egyik rövidebb oldalán volt, éppen csak akkora ahol befért a csónak, szemben vele a másik rövid oldal szintén elég sürü nádfal. Itt alakitottam ki korábban a horgász helyet. Ezen az oldalon elég érdekes volt a fenék alakzat. A nád elött, vele párhuzamosan egy árok volt kb. 1.80-as vizzel, nagyjából 80 cm-1 m széles. Ezt az árkot a másik oldalon régi kipusztult nádcsomókból álló fal határolta, mint egy kerités alap kb 70 centi magasságban. Ebbe az árokba kellett a csalit ejteni, itt fogtam tavasszal több jó pontyot. Aztán a nyár elején üres lett a hely, igy nem jártam oda.

Most ahogy csendben, óvatosan bebujtam a bejáraton megdöbbenve láttam, hogy az árokban a régi jelzönádak vitustáncot járnak. Nagy dévérek vagy bodorkák, gondoltam a nádmozgásból itélve. Ahogy nézem tovább a nádakat látom ám, hogy megszünik a tánc. Néhány másodperces csend, azután két nádszál ugy eldől, hogy viz feletti 20-25 centis része lassan szinte eltünik a vizben, majd ugyanigy vissza áll egyenesbe. Ez nem fehér hal volt hanem ponty, állapitom meg.

Ott maradtam egy cigarettányi idöre. Ez idö alatt még két hasonló nádmozgást láttam, aztán ismét csend lett. Döntöttem, ide etetni kell, aztán meghorgászni. Kukorica-buza keverék volt nálam, ezzel etettem a régi ismert részére az ároknak, majd hazamentem. Kora este szintén kimentem etetni, de ekkor nem láttam mozgást, nem bántam, mert aznap este nem szándékoztam horgászni.

Másnap hajnalban süllözni mentem, elötte ismét etettem a nádban. 9 óra körül értem vissza és ekkor ismét benéztem az öbölbe. Megint ott voltak a pontyok, szépen döntögették a nádat. Beérett az etetés, 11 óra felé visszajövök megnézem a déli pontyokat, gondoltam. Ugy is tettem. Csendesen beálltam, lemacskáztam, neki készültem a pecának.

A szerelésem egy Daiwa Carp 5.30-as 150 gr-os dobósulyu telko rajta 50-es Cormoran harci fékes orsó, 30-as szövött Corastrong zsinór (20 kg) 1/0-ás Owner tüvel. Feltolós uszós volt a rendszer 3+2 grammos sulyozással, 3 gr. az uszón a 2gr a horog elött 5-6 centire. Azt hiszem a leirásból kiderül, hogy ez nem a legfinomabb szerelék, de szerintem, ilyen körülmények közé ez kell. Csalinak az elözö napi pörköltböl maradt nokedlit tettem fel, olyan jó mogyorónyi méretüt.

Csali a helyén, meritö kinyitva mellettem, fék beállitva kb. fél szakitóeröre, mi kell még? Jó hal a horogra, reméltem meg is fog jönni. Csendesen várakozom, keszeges nádmozgást látok, majd egyszerre minden elöjelzés nékül szinte kirepül az uszó antennája. Bevágok, megvan a hal, majdnem átrepül a fejem felett egy jó 80 dekás bodorka. El nem tudtam képzelni, hogyan tudta felvenni ezt a mogyorónyi tészta gombócot, de felvette. Szép-szép, de nem az igazi.

Ujra csalizok, bedobok, várakozom. Csendes az öböl vize, állnak a jelzönádak, semmi mozgás. Éppen elmult dél, a hireket hallgatom csendben a rádión, amikor eldöl egy nádszál az uszótól úgy kétméternyire a part felöli oldalon. Jön a halam, gondolom. Az uszó és a mozgó nádszál között féluton van még egy jelzőnád, figyelem megmozdul-e. Néhány másodperc után ez is eldől. Vajon lesz-e kapás? Biztos ami biztos, a kezem a botra tapad. A következö egy két perc eseményei ideg borzongatók.

Egy-két centis emelések, elnyomja az uszót, újra kiemelkedik, megint eltűnik feljön 20-25 centivel balra. Engem a egyrészt a guta kerülget, mert ezekre a mozgásokra nem szabad bevágni, másrészt örülök, mert tudom, hogy kis ponty nem csinál ilyeneket. Ezek a mozgások az óvatos öreg potykákra jellemzők. Reménykedem, hogy előbb utóbb csak bekapja.

Bekapta! Lassan, komótosan kiemelkedik a hosszú antenna, amikor egy pillanatra megáll megütöm a halat, de rendesen, bizva a bot-zsinór-horog együttes erejében. Érzem jól akadt, igen keményen huz, fel kell állnom a csónakban. Hajlik a bot utolsó kb. méteres része, pattanásig feszül a zsinór. Tudom, ha beszabadul jobbra a part felöli sürü nádba, elveszitem. Elhúzom balra a botot, megpróbálom megfordítani a halat. Pillanatnyi patt helyzet, majd elindul balra, kissé a csónak felé.

Majdnem előttem feljön közvetlenül a felszin alá és meglátom. Majdnem méteres barnahátu, hatalmas igazi nádi ponty. Megdobban a szivem, ha megfogom, életem nagy hala lesz. Megfogom mindenáron - mondom madamban. És itt követtem el az elsö hibát. Tovább eröltettem a halat magam felé a botspicc emelésével. A hal engedelmeskedett. Tovább jött balra és még mindig kissé felém. Az egész mozgása nyugodt volt, eddig még egy csobbanás sem hallatszott, a hatalmas haltest közvetlenül a felszin alatt küzdött az életéért.

Elérte a bal oldalamon lévő ritkás nádat.* Ekkor a botom már majdnem függőlegesen állt, meredeken futott le a zsinór a vizbe a halhoz. Most érkezhetett el halam ahhoz a pillanathoz, amikor igazán megérezte a veszélyt és bevetette teljes erejét. Ugy másfél méterre lehetett a csónaktól, iszonyu farok tempóval balra át-ot csinált, igy párhuzamosra fordult a csónakkal. Megtartalak, nem engedlek el - mondtam magamban, bizva botban, zsinórban. Nem vettem észre, hogy a botom állása még meredekebb lett. Ez lett a végzetes hiba.

A következő pillanatban összeroppant a botom. Épségben maradt a két spicctag és a két nyéltag, a közbensö három tag nem birta a botirányu nyomóerőt és szinte szétrobbant. A hal természetesen lefordult a horogról és elment. Bénán álltam a csónakban és néztem szerelésem romjait. Igy még nem törött botom. Akkor, abban a pillanatban még nem tudtam hol rontottam el. Néhány perc mulva már igen.

Most leirom a történetet a *-tól, ugy ahogy tennem kellett volna.

Lazitottam a harci féken, menj a ritkás nádba, mert különben összeroppan a bot, hiszen szinte teljesen megszünik a hajlitó igénybevétele, amire méretezték és olyan helyzet áll elö, mintha a bot tetejére egy 30-40 kilós sulyt tettem volna. Ezt az erőt nem birja ki ez a bot.

A hal érezte, hogy enged a szorítás, elindult a ritka nádba, lopott kb. 10 méter zsinórt, de többre már nem futotta erejéből. Innen sikerült ujra vissza forditani, felkényszeriteni a felszinre és megszákolni.

Sajnos nem lett ilyen happy end-es a történet, de a tanulságait örök életre megjegyeztem. A Pontyot ahogy láttam és éreztem olyan 18-20 kilósra becsültem.

Ugy vélem, hogy kudarcom tapasztalatait talán hasznosithatjátok.

Gábor a NádiPontyos Süllövadász