A rakós bot és a vele való horgászat.

A rakós rendszerű botok abban különböznek a "hagyományos" teleszkópos botoktól, hogy a tagok nem egymásból "csúsznak" ki, hanem a tagokat egymásra "húzzuk" rá.

Ebből a tényből következik ezeknek a botoknak a legfőbb tulajdonsága, hogy bármikor bármelyik tagnál szétválaszthatók egymástól, míg a teleszkópos botoknál ez nem képzelhető el.

Ennek e szétszedhetőségnek viszont jelentős ára van, a bot terhelhetősége stabilitása jelentősen lecsökken. Míg egy 12 m-es teleszkópos bottal nyugodtam "suhogtathatunk", addig agy ilyen hosszú bármilyen csúcs minőségű rakós botot csak igen óvatos mozdulatokkal kezelhetünk. (A két tag találkozásánál a rakósnál nagyságrendekkel nagyobb erők lépnek fel)

Általánosságban elmondhatjuk, hogy a rakós botokat maximum 45 fokos szögben szabad a földtől felrántani (bevágáskor), és ennél nagyobb szögben nem is szabad felemelni. (a szerelek berakásánál egy görgőről toljuk be a botot)

A rakós botok rendszerezésekor azt vesszük figyelembe, hogy milyen erősségű az adott bot.

PEbben a csoportosításban vannak versenybotok, pontyozó (folyóvízi) botok, univerzális botok.

Ez utóbbi kategóriába tartozó botokat érdemes megvenni annak, aki most akar megtanulni rakózni. Jellemzőjük, hogy viszonylag olcsóak (25-50 eFt.), igen strapabíróak (nem törjük el az első nap után) és később jól eladhatóak kezdők számára. Ezen botok 11 m-eshosszig készülnek, ami átlagos körülmények között szinte mindig elégséges.

A pontyozó kategória már 13-14,5 m-es hosszban készül. (szinte az összes rakós a 13 m + 1,5m toldó kiosztást követi a nemzetközi versenykiírás miatt) Igen erős jószágok ezek, Olaszországban komoly pontyos versenyeken használják őket, ahol 2-3 kg-os halakból aprítanak. Nálunk főleg a folyóvizekre alkalmas mivel itt az igénybevétel igen jelentős. Áruk 50 eFt.-150 eFt.-ig terjedhet.

A versenyszintű rakók ára 150 eFt-tól a csillagos ég. (a legdrágább általam is látott bot 1 millió Ft. körül volt) Fő jellemzőjük, hogy 1 kg alatt van a súlyuk 14,5 m-ben, nagyon jó a súlyelosztásuk, hihetetlenül gerincesek, félelmetesen vékonyak és olyan gyorsak, mint a villám. (Na ja ennyi pénzért)

Az ilyen drága botoknál az ár nagy része az alapanyag ára, ami az űrtechnikába használatos szupertitkos szén alapú szál. A nagyon kis oldalvastagságú verseny rakók igen könnyűek, de nagyon könnyen törnek is, és a nyíró erőket igen rosszul tűrik. Tehát ilyen bot vásárlását csak olyanoknak ajánlom, akik már nagyon sokat rakóztak és tudják magukról, hogy a botokkal finoman bánnak.

Akkor most nézzük a horgászás folyamatát.

Először is én csak begumizott végű bottal javaslom a horgászatot. Ez azt jelenti, hogy a bot utolsó 1-2-3 üreges részébe nagy nyúlású vékony gumit rakunk, aminek kilógó végére a zsinórt rögzítjük, míg másik végénél fogva előfeszítjük. Az előfeszítésnek az a lényege, hogy bevágáskor a gumi még ne ugorjon ki a botból, így a horgot bele tudjuk "ütni" a hal szájába, de utána már a gumi "fárasszon".

A gumi elejére és végére un. STONFO-t rögzítünk, amivel a szakirodalom bővebben foglalkozik.

Tehát megvan a begumizott végű rakós. Mi is kell még ? Mindenképpen kell egy un. görgő, amin a botot görgetjük. Ez nélkül a bor könnyen sérülhet. Görgőt két "teddy" hengerből is könnyen készíthetünk, de a boltokban kész termékek is vannak. Szerintem elengedhetetlen egy jó rakózáshoz a horgászláda is. Ezeket szokták verseny ládáknak is hívni, de manapság már igen változatos méretben és árban gyártják. Elengedhetetlen a hosszúnyelű merítőszák is, mert ellenkező esetben a botot erőltetjük meg annyira, hogy előbb utóbb eltörjük. Az előre elkészített és létrán tárolt szerelékek hossza ez első 3-4 tag hosszával megegyező. Azt, hogy melyiket használjuk a víz mélysége dönti el, mivel a szerelék teljes hossza a vízmélység + 1 m ideális esetben.

Ha már minden megvan és még jut pénzünk a jegyre is, akkor vegyünk 2-3 kg kész etetőanyagot a boltban keverjük össze ízlés szerint vízzel, helyezzük el a ládánkat egy stabil helyre. Rakjuk a botgörgőt 5-6 méterre magunk mögé arra az oldalra, amilyen kezesek vagyunk. (általában a jobb kezesek jobbra tolják maguk mögé a botot)

Az első alkalommal mindenképpen ajánlott egy már gyakorlott rakós segítségét kérni, mert a mozdulatsor ugyan könnyűnek látszik, de a tökéletes végrehajtáshoz sok gyakorlás kell. Leggyakoribb hiba, amikor a bot vége betoláskor fel-le "ugrál", ilyenkor a teljes szerelék összegabalyodik.

Vegyünk ki először annyi tagot, amennyi a szerelék hossza és ellenőrizzük a kész szereléket.(súlyozás láthatóság, stb.)

Utána rakjuk össze a bot többi részét helyezzük bele a görgőbe és próbáljuk ki. Merjük meg a mélységet egy a horogra csíptethető "béka"(ólom darab) segítségével. A legpontosabb mélységmérést a rakósbottal végezhetjük el, erre soha ne sajnáljuk az időt. Ha megvan a pontos mélység, akkor a szerelék hosszát még érdemes lehet igazítani a mélység + 1m-es nagysághoz.

Az etetéskor a botot helyezzük a ládát található bottartóba, vagy ha ez nincs, akkor a vízre, a másik végét pedig a ládára. Ilyenkor a bot vége egy ideig nem süllyed le a víz alá, tehát gyorsan kell cselekednünk.

Az előre meggyűrt etetőanyag gombócokat mindig a bot végéhez, vagy kb. 0,5 m-rel közelebb dobáljuk lehetőleg egymáshoz közel. Folyóvíz esetén a sodrást is figyelembe kell venni, ezt a helyi "menőktől" lehet ellesni.

Ha jól beetettünk, akkor jöhet a horgászat.

A rakóssal olyan "kunsztokat" is meg tudunk tenni, amit más módszerrel nem. Ez a csali vezetése, a visszatartás és még számtalan ügyes trükk.

Ezek közül a csali lebegtetése és emelgetése a legfontosabb, és először megtanulandó művelet.

A bot végét finoman emelve először csak néhány centire emeljük ki az úszót a vízből és ejtsük vissza. Ha nincs kapás a mozdulat nagyobb is lehet, mondjuk 10-15 cm-es. A kapások nagy része akkor jelentkezik, amikor a csali a fenék közelébe ér, mivel a beeső "áldozat" a halak kedvenc csemegéje. A teljesen döglött vízen is kapást tudunk kicsikarni ezzel a módszerrel.

A kapás a finom szerelék miatt általában igen jól látható és erős, amit rögtön az erőteljes bevágásnak kell követnie.

A rakóssal történő bevágást elég sokáig kell gyakorolni, mivel igen kis mozdulat hatására is jelentős erőt tudunk a bot végén kifejteni.

A kellő mértékű és erejű bevágásnál a horgot a hal száját átüti, de nem tépi szét, a gumi megnyúlik és kellő kontaktus alakul ki a hallal.

Ez az állandó kontaktus a lényege a hal kivételének, mivel ha ez akár egy másodpercre is megszűnik a horog kifordul a hal szájából.

Bevágás után a botot elkezdjük magunk mögé tolni a botgörgőre, de nagyon vigyázva, hogy a zsinór még véletlenül se lazuljon meg.

Ebben segít a gumi amit a hal bőszen húzhat, amíg ki nem fárad.

A kellő tagnál a botot szétszedjük, majd a halat ha kell rövid pórázon még fárasszuk egy kicsit, a legvégén aztán megmerítjük.

Hát ilyen egyszerű lenne a rakó kezelése leírva, de a valós életben sem nagy "durranás", egy-két óra után könnyen elsajátítható.

Ha tetszett a dolog és esetleg kérdésed lenne akkor megtalálsz az iiiq@swi.hu címen.

i.i.