Etetés

                                                    Gumi és bot

                 "Próbáld ki a piszoárt. Megéri" - súgta a fülembe az éppen
csak tántorgó Hinta a Pecalista év végi horgászbörzéjén. A
                 porceláncsésze elott állva a falon lógó adventi koszorút
nézegettem. A koszorú egyszer csak kinyitotta a szemét, majd
                 a száját is, kettot pislogott, aztán eros férfihangon
rágyújtott egy karácsonyi dalra. Az ijedségtol akkorát ugrottam hátra,
                 hogy kis híján kizuhantam az ablakon. A horgászcikkipar
ekkora meglepetéssel nem szolgált tavaly: a szerelékek az
                 esztelenségig finomodtak, a szezon sztárja mégis az újra
felfedezett nyalókaúszó lett. 1999 ugyanis a barkácsolók éve
                 volt.

                 Mirol ismerni meg a barkácsoló horgászt? A McDonald´sban
zsebre dugja a szívószálat, az étteremben az úszóantennának
                 teremtett kínai fogpiszkálót, a hálószobában pedig noje
flitteres körömlakkját. Házi kedvenceink közelébe ne engedjük, mert
                 bármilyen szort, tollat és pikkelyt alapanyagnak tekint. A
barkácsjárvány tavaly a Pecalistát is megfertozte. A tagok januárban
                 kindertojásból és gemkapcsokból csukázó úszót gyártottak,
februárban drótelokét fontak, márciusban összeégett hüvelykujjal
                 jártak, mert a szívószál végét a legjobban öngyújtóval
lehet összehegeszteni, áprilisban röntgenfelvételeket mutogattak egymásnak,
                 miután egy leleményes sporttárs megírta, hogyan lehet
nagykalapáccsal támolygó villantót domborítani. Májusban wobblert
                 faragtak, júniusban lefestették, aztán augusztusban
elhajították, mert jött az új szenvedély, a nyalókaúszó.

                                                               *

                 "Nem akarok purhabból nyalókaúszót barkácsolni" -motyogta
dr. I., a politoxikomán kórboncnok, amikor éjszakai menyhalazás
                 közben elszenderedett a Sajó partján.

                                                               *

                 A pecalistás B. a legnagyobb ismert barkácsolók egyike. Az
év elején egy japán cég több hónapos vendégjátékra hívta meg. B.-t
                 egy elokelo szállodában szállásolták el, ahol bármit szabad
volt, egyet kivéve: a lakosztályban fozni. A leleményes barkácsoló
                 hamar felfedezte, hogy a közeli folyó teli van márnákkal.
Fogott is rögtön, de hogyan fozze meg, ha egyszer nincs tuzhely? Vett
                 egy serpenyot a szupermarketben, aztán megfordította a
vasalót, és vidáman megsütötte a zsákmányt. A londinerek azóta is
                 emlegetik, hogy milyen furcsa testszaguk van a magyaroknak.


                                                               *

                 Egy délután dr. I. azzal a bejelentéssel próbált
meghökkenteni, hogy begumizta a spiccbotját. (A kívülállók kedvéért ez
annyit tesz,
                 hogy a gyuruk nélküli, könnyu keszegezobot utolsó néhány
tagjának belsejébe gumiszálat feszített. Ennek a végére kerül a
                 horgászzsinór.)

                 "Ezzel akármekkorát ki tudok fogni, a legvékonyabb damillal
is" - közölte dr. I.

                 "Haha" - mondtam szárazon.

                 "Egy üveg tequilába" - mondta dr. I.

                 Az úszó kiemelkedett a vízbol. Dr. I. fölényesen rám
kacsintott, majd bevágott. A hal legalább tíz méterre kihúzta a gumit, és
                 elkezdett jobbra-balra úszkálni.

                 "Látod? Egy ekkora hal azonnal elszakította volna a vékony
damilt. A gumi ezt nem hagyta, sot a rugalmasságával segít
                 kifárasztani. Te is megtudod, milyen érzés, ha begumiztatod
a sajátodat."

                 "Soha" - mondtam sötéten, de az indoklást nem volt idom
kifejteni, mert P., a boncmester frissen szerzett, fekete-fehér debrecenire
                 emlékezteto kutyája felpattant, és elvágtatott egy batikolt
bölcsészlány irányába, akirol a környéken üldögélo 273 horgász egyike
                 sem tudta elképzelni, mit keres éppen ezen a helyen.
"Állítsd meg P.-t!" - visongott dr. I.

                 Másfél óra múlva értünk vissza. Dr. I. arcán mintha a
fásultság jeleit vettem volna észre. A hal ugyanabban a távolságban úszkált
                 fel-alá.

                 "Mekkora?"

                 "Legalább öt kiló."

                 Elszívtam három szál cigarettát. A helyzet nem változott. A
második dobozt bontottam fel, amikor a ponty elkezdett fáradni, aztán
                 felfeküdt a vízre. Jó, ha megvolt fél kiló. A boncmester
hátrahajította a botot, de a hal a rugalmas gumi miatt egy centivel sem jött
                 közelebb öt méternél. A szák nyele legfeljebb méteres volt.
Dr. I. cselesen hátrálni kezdett. A gumi egyre nyúlt. A zsákmány egy
                 helyben pihegett.

                 "Én felmegyek a parton, te szákold meg!"

                 Dr. I. hátrálva felhágott a kaptatón. Az elso tíz méteren
csak a gumi nyúlt, aztán lassan megmozdult a hal is. Egy arasznyira
                 lehetet a száktól, amikor az apró horog kipattant a
szájából. Az úszó kozmikus sebességgel elzúgott elottem, és beleállt dr. I.
                 fejébe.

                 "Meghaltál?" - kérdeztem, ráadásul sehol sem láttam az
úszót. A boncmester kicsit kotorászott a nyelvével a szájában, aztán
                 enyhén tótos kiejtéssel azt mondta, hogy "lányáltám".

                                                               *

                 A nyalókaúszó egyébként olyan, mint egy tenyérnyi diszkosz,
amibol kiáll egy rövid antenna. Gyorsan áramló vízben használják.
                 Horgászboltban is kapható néha, de az igazi barkácsolók
ezen csak kacagnak. Minek venni, amikor többheti munkával purhabból
                 is elo lehet állítani?

                 A purhab egy titokzatos anyag. Pontos összetételét csak a
beavatottak ismerik. Dr. I. állítja, hogy az ektoplazmára hasonlít. A
                 barkácsolók szívesen terjesztik ezt az elméletet. Nyár vége
felé egy szentségtöro azt kezdte suttogni, hogy valamiféle levegon
                 megszilárduló muanyagról lehet szó. Vágóhoroggal a hátában
találták meg a Tisza-parton, de a rendorségi vizsgálat önkezuséget
                 állapított meg.


Szily László

Portugália
----------------------------------------------
A lakhatatlan ember

Ahogy Maria Treben, az istenfélő füvesasszony írta a Férfibetegségek előszavában: az ifjúság megőrzéséhez mindenki élhet csodaszerrel. Mi éltünk, aztán felültünk a repülőre, és elmentünk Lisszabonba. Nem hiába. Találkoztunk a Világ Leghangosabban Harákoló Emberével, számtalan bajuszos portással és még több főtt óriás tarisznyarákkal.

Lisszabonban a legjobb dolog szállást keresni. A városban hemzsegnek a panziók, az engedélyt - a sajátos portugál humor megnyilvánulásaként -kizárólag diliflepnis őrülteknek adják ki, úgyhogy akár naponta lehetne lakhelyet váltani, és a dolog sosem válik unalmassá, sőt.

A csajommal éjfélkor érkeztünk a Praca do Rossióra, úgyhogy biztosra kellett mennünk: becsöngettem a tér sarkán a Parisiens-be, ahol három évvel ezelőtt laktam. A tulaj valószínűleg azóta kinn cigizgetett a folyosón, hiszen rögtön felvette a kaputelefont, majd teljesen feleslegesen beleszólt, hiszen azóta sem tanult meg a világ egyetlen ismert nyelvén sem. A hely időközben megdrágult, viszont azóta sem takarítottak, ezért másnap átköltöztünk a szomszédos tér közelébe, ahol nagy volt a szoba, igaz, kicsit NDK-s hangulatú, a portás viszont meglepő módon egy xenofób fanatikus. Reggel felkaptuk a bőröndöket, és megindultunk a végzet felé, ami három sarokkal arrébb, egy szűk kapualj mögött várt ránk.

Még szállás



A panzió halljában egy gyengeelméjű ült a koszvadt díványon, és kedves mosollyal makogott valamit. Néhány sikertelen próbálkozás után kiderült, hogy angolul próbálkozott, de ezen a nyelven mindössze a "Dona Carmen" kifejezést ismerte, ami kissé behatárolta a kommunikáció lehetőségeit. A gyengeelméjű egyre idegesebben rikoltozta, hogy "Dona Carmen", ráadásul mutogatott is hozzá, én hasonló lelkesedéssel, hogy "room, room", aztán előbukkant egy értelmes tekintetű kisfiú. Az ő szókincse pont a duplája volt az idiótáénak. Először - önelégültségemnek meg is lett a büntetése - azt hittem, hogy értem a "Dona Carmen five minute" szóösszetételt. Húsz perc múlva már nem voltam annyira biztos ebben. A csajommal felmásztunk a folyosóra vezető pár lépcsőfokon. A gyengeelméjű izgatottan ugrált körülöttünk, aztán előreszaladt, és verni kezdett egy ajtót. A főnököt valószínűleg kakálás közben zavarhatta meg, mert az ajtó mögül előpattanó 150 centis asszony idegesen rángatta felfelé a rózsás szoknya alatt viselt mackóalsót.

De ez igazából meg sem tudott lepni, mert közben rájöttem, miért volt olyan ismerős a viaszvirágokkal teleszórt hall.

Még emlékek



Három évvel ezelőtt K., a minden rendszert kiszolgáló tolmács és dr. S. (az óriástermetű reklámszakember és mindig szerelmes vesztes) társaságában jártam először Lisszabonban. A Santa Apolonia pályaudvar mellett leszálltunk a madridi buszról, K. rövid, de érzelemmentes búcsút vett a világ legrondább fejű nőjétől, akivel az éjjel szégyenletes szexuális viszonyba keveredett, dr. S. tántorogva kezet rázott a két marokkói egyetemistával, akiknek valószínűleg hiányoztak a szaglóidegeik, ezért egész úton tömény hasisszaggal árasztották el az utasokat, aztán elindultunk szállást keresni. Lisszabonban olcsón lehet lakni. A legjobb és leggyakoribb szállástípus a pensao, ami alapesetben nyolc-tíz egyszerű szobát, egy recepciós pultot és egy semmilyen idegen nyelven nem beszélő, bajuszos, szőrös karú portást takar. A pensaók bérházakban találhatók, jelenlétükre a kapu fölött elhelyezett "pensao" feliratú tábla utal. Ha e mellé európai országok zászlóit akasztják, az azt jelenti, hogy minden kétszer annyiba kerül. A legegyszerűbb pensaókban a szoba felszerelése ágyból, asztalból, szekrényből, mosdókagylóból és egy leírhatatlanul mocskos bidéből áll. (Ehhez titokzatos okokból a nyomortanyákon is ragaszkodnak, viszont mellőzik a vízöblítést.) Az elit helyeken a tévé, a hűtőszekrény és az ágybareggeli sem elképzelhetetlen. (A portugál tévécsatornák olyanok, mintha az összes adást a Telemázli stábja rendezte volna Vizy András ötleteiből.) A portugálok a tisztaságról a szírekhez vagy hozzám hasonló nézeteket vallanak, a gyengébb gyomrúak ezért a WC-vel és a zuhanyozóval kezdjék a kiszemelt hely feltérképezését. Egy kétágyas szoba a koszfoktól és az utazó alkudozó képességétől függően 2500-5000 escudo, az átlagár zuhany nélkül 3000, azzal 4000 körül.

Még kosz



Az első pensao, amibe belebotlottunk, vonzó, de igen mocskos hely volt, ahol G. kipróbálta az útikönyv által ajánlott egyik portugál fordulatot, ezért az egzaltált tulajnő seprűvel kergetett ki bennünket. A második és harmadik kísérlet olcsó, és akár a földről is, de nem elég hangulatos, aztán felmásztunk pár lépcsőfokon, és benyitottunk a poros viaszvirágokkal teletömött hallba, ami egy ravatalozóra emlékeztetett, évekkel azután, hogy felfedezték a halhatatlanná tévő cseppeket. A gyengeelméjű akkor még nem állt alkalmazásban. Dona Carmen elődje jött elénk, aztán joviálisan körbevezetett. Étvágygerjesztőnek mutatott egy ablaktalan, három négyzetméteres szobát, két gyermekággyal. Magyarországon akkor már kapitalizmus volt, úgyhogy mondtuk, hogy kéne ablak. Az asszony még kedvesebben mosolygott, és odavezetett egy öt négyzetméteres lakosztályhoz, ahol tényleg volt egy sűrűn berácsozott, tíz centi széles lichthofablak, a zsokékra méretezett ágy fölé pedig egy hatalmas, fodros ruhába öltöztetett, dermesztő pillantású babát erősítettek. Ha már akkor láttam volna, a helyszín a Pinokkiókiller 2. című horrorfilmre emlékeztetett volna, így viszont csak végighúztam a mutatóujjam a falat centi vastagon bevonó világoskék olajfestéken, aztán kimenekültem a szobából. Talán a zegzugos, sötét folyosó tette, talán a furcsa szag, de eltévedtem, és a hall helyett egy szobába nyitottam be, ahol a babaágyon egy pergamensárga bőrű férfi haldoklott. Rohanni kezdtem, ezért majdnem ráléptem a hall lépcsőjén fetrengő leprásra, mire olyat kiáltottam, mint Bayer Zsolt, amikor Tel-Aviv-térképet talált a kesztyűtartójában.

Még bidé



Mindez egy pillanat alatt jött vissza, miközben Dona Carmen határozott mozdulattal helyére rántotta a mackóalsót. A csajomnak azonnal megtetszett a hely. Elmagyaráztam neki, hogy a babaszoba és a haldokló álmomban vissza szoktak térni.

Kellemes, utcára néző szobát választottunk. A bidét utoljára Dona Carmen nagyanyja használta rendeltetésszerűen, az őt követő generációk képviselői viszont - amellett, hogy a bidémosásnak láthatóan még a gondolatát is elutasították - piszoárként hasznosították.

Az este még így is tudott meglepetést okozni, illetve a csajomnak valami bőrfertőzést is. Befeküdtünk az ágyba, mire a savanyú szagot árasztó matrac annyira behajlott a súlyunk alatt, hogy valósággal magába szippantott mindkettőnket. Mozdulni nem nagyon tudtam, de így legalább kisebb volt az esélye annak, hogy bőröm az elkerülhetetlennél több helyen érintkezzen a lepedővel. Csendben vártam az elkerülhetetlen véget, amikor megérkezett az ablakunk alá a Harákolós Ember. Mintegy gyakorlásképpen megreszelte a torkát, aztán felköhögött egy jó félkilós turhát, majd nagy ploccsanással kiköpte. Elsietett dolog volt egész testemben összeborzadni, mivel a Harákolós az éjszaka folyamán ötpercenként megismételte a mutatványt.

Eleget mulattunk a pénzünkért, másnap továbbálltunk. Nem kellett sokat keresni, a katedrális mellett találtunk egy kényelmes, tiszta, már-már luxuskategóriába tartozó pensaót, éjszakánként csak egy ezressel drágábban. A recepcióst ugyan itt is sokkolta, hogy angolul szólaltunk meg, de hamar áthidaltuk a problémát. Ez már konszolidált szálláshely volt, eltekintve egy elmebeteg tekintetű, sápadt asszonytól, aki az éjszaka legváratlanabb pillanataiban tűnt elő a folyosón a semmiből, és a szájára tapasztott mutatóujjával csendre intette az embert. Ez a legkevesebb, ami kijárt a négyezer escudónkért.

Még egy kis Lisszabon



Az eddigiekből világos lehet, hogy Lisszabonban végül is felesleges kimenni a portásfülkén túlra. Ha mégis? A portugálok a Hajnali háztetőkben feltett nagy kérdésre, nevezetesen, hogy kell-e valamit csinálni az életben, egyértelmű nemmel válaszolnak. Ebből fakadóan rengeteg étterem van meg kávéház, meg éjszaka is nyitva tartó cukrászda, nem beszéve a kóbor kutyákról és a kellemesen düledező házakról.

A Lonely Planet Portugália útikönyvét két ellenszenves, gyomorbeteg poszthippi írta - hol máshol találkozhattak volna, mint Tibetben! -, akik a portugál konyhát "egyhangú, de laktató"-ként írták le. Ennél nagyobb tévedés nem létezik. A város tele van kajáldával, a Comercio térnél lévő hajóállomásról érdemes átmenni a túlpartra, ott vannak a legjobb tengeri éttermek, egy kiló óriás tarisznyarák (két embernek is elég) például 1800 escudo, ráadásul fakalapácsot is adnak hozzá, sajnos nem örökbe, csak szétverni az ollóját.

Szily László
Rázós millennium

"A jövő itt van, és sose lesz vége." A pozitivista popzenész már a nyolcvanas években megjósolta, mi pedig tényleg máris unjuk. Maximum nevetni kell, ha leírjuk azt a bizonyos új évszámot, de legalábbis furcsa, paradox érzésekkel tölt el és néha azzal az érzéssel, hogy menekülnénk a biztos, mocskos retróba inkább. Van viszont, akiből azt hozza ki, hogy a sci-fi jövőt követeli, kényszerképzeteket gyárt róla, ahogy az intermédia-művészek is azt teszik már vagy öt éve. Túl vagyunk az izgalommal várt másodpercen, az idő nagy összeomlása elmaradt, a Millennium Rizikó kiállítás pedig mégis megnyílt a Trafóban (IX., Liliom u. 41.), és ez elgondolkodtató. Nagyrészt unjuk az intermedia-artot, mert az a benyomásunk, hogy minden pályát nem talált képzőművész és szupersztráda-lovag ebben akarja kiélni sznobizmusát, fontosságát és közönséguntató vágyait. Ha valami nem biztos, azt manapság intermédia-művészetnek hívják, és kitermeli a maga szerencsétlenjeit. Ez a kiállítás viszont nem hisztéria. Inkább összevet múltat és jövőt, mint mi, ha arra a bizonyos mi leszel kétezerben témájú skizofrén irodalomfogalmazásunkra gondolunk. Tanja Ristovski memória-videofilmje a gyermekkor zsánerképeit építi be egy lejárt videojáték célzógömbjébe, Szépfalvi Ágnes és Nemes Csaba filmes hatású rajz-képregénye a napot próbálja megragadni, Biljana Klaric egy kétségbeesett nő történetét meséli el monitoron, Várnagy Tibor Horthy-naptárból szerkesztett századot, Marko Peljan infrastrukturális világtérképbe vágta a fejszéjét, és Magnus Wallin zseniálisan meggrafikázta a Quake nevű számítógépes játék szocializált változatát. Lehet, hogy esendők, suták, de gondolatébresztők, és ezt el is dönthetjük február 27-ig.

Aki esetleg többre is kíváncsi, arra, hogy Mr. Schwarzenegger Terminátor hogyan fikciózza a valóságot, mint farmeros hippi a mezőben, az nézze meg a Budapest Galérában (III., Lajos u. 158.) a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület csoportos kiállítását, csakis február 13-ig. Akinek pedig elege van a jövőből, és jól bevált utópiákat szeretne látni, az ne kerülje el a K. Bazovszky Házat (Bp. VIII., Horánszky u. 13.), mert öreg Wahorn, Roskó és Dr. Máriás Béla található benne.

Mme Sless

irodalom

FELOLVAS

Irodalmi életünk is beindul, legalábbis ami az ezzel kapcsolatos tevékenységeket, mondjuk a felolvasóesteket és az interperszonális szellemi barangolásokat illeti. A Lichtungen című osztrák irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat mutatja be legújabb számát, amelynek fókuszában a magyar és abból is a pécsi irodalom áll. A szerkesztők és a szerzők február 1-jén 19.00-kor Pécsett, a Lenau-Házban (Munkácsy M. u. 8.), 2-án pedig, szintén 19.00-kor, a budapesti Osztrák Kulturális Intézetben (VI., Benczúr u. 16.) rántják le a leplet.

Ha valaki nem találta volna a 2000 irodalmi és társadalmi havilap Irodalmi blattoló nevű programját a múlt héten, az ne keseredjen el, mert áttették erre a hétre, és január 29-én 15.00-kor a múlt sznobheti forgatókönyv szerint tartják meg a Ferencvárosi Művelődési Központban (Bp. IX., Haller u. 27.).

"Mióta a Harcosok Klubjába járok, a fogaim felét mozgatni tudom a meglazult ínyemben."

A Fighter Club című filmből

premier plán

BESÚG"

A januári színházjáró sznoboknak már csak néhány bemutató jutott, de vigasztalódjanak azzal, hogy az előzőleg ajánlott premierekre majd csak ezen a héten lehet jegyet kapni. A Vihart a Katonában folyamatosan ostromolják, a Bárkába pedig a Világvevőre például sajtójegy sem volt még néhány napja. De vidéken beindultak. Kárpáti Péter egy másik darabja, a Tótferi, az abszurd népi Krisztus története január 28-tól a Debreceni Csokonai Színházban (Kossuth u. 10.) is színpadra áll. Maugham házassági bölcselkedése, az Imádok férjhez menni című klasszikus a Soproni Petőfi Színházban (Petőfi tér 1.) startol január 29-én, romantikus gyermekkori rémálmunk, az Üvöltő szelek pedig Schwajda György értelmezésében a Szolnoki Szigligeti Színházban (Tiszapart 1.) indul útjára mint gyönyör és borzongás. Jó utat, jó szórakozást!

gyerkőc

PARÁDÉ

Asztmás és kruppos gyermekek szülei, figyelem! Csütörtökönként 17.00-tól a Dózsa Művelődési Házban (Bp. XVII., Pesti út 113.) szakemberek tanítják a kicsiket helyesen lélegezni, hogy csökkenjenek, sőt megszűnjenek a kellemetlen, fulladásos rohamok, mellesleg pedig barátkozzanak egymással.

Szórakoztatóbb program az Éjszakai Színház, de délelőtt és gyermekeknek. A rejtélyes, nevében legalábbis sötétségimádó csapat és a Bolygó Kultusz Motel társulat Lázár Ervin Hétfejű tündér című meséjét adja elő a Kaláka együttes kíséretével. Január 31-én, hétfőn 11.00-kor lesz az előadás (Ferencvárosi Művelődési Ház, Bp. IX., Haller u. 27.). Ugyanitt minden hétfőn és szerdán 16.00-kor játszóház, garabonciásjelölt kiskorúaknak.

Január 30-án, vasárnap 11.00-kor és 15.00-kor is kölökparádé a Stúdió K-ban (Bp. IX., Mátyás u. 9.), mégpedig A brémai muzsikusok bábjáték-előadásának ürügyén. A bábrajongók 10.00-kor és 16.00-kor ezen a napon a Hamupipőkét is élvezhetik a Budapest Bábszínházban (Bp. VI., Andrássy út 69.). Másnap 15.00-kor a Kolibri Fészekben (Bp. VI., Andrássy út 74.) élőben a Kék madár, a boldogság madara.

tánc

MÁS

Végre valami egészen más a Trafóban (Bp. IX., Liliom u. 41.) január 28-án és 31-én 20.00-kor. Nem mintha egyébként unalmas előadásokkal traktálnák a metakommunikációt kedvelő népet, de Tere O´Connor New York-i koreográfus szokatlannak számító darabot készített többhetes budapesti tartózkodása után. A work in progress vagy - aki nem ismeri a szakzsargont, annak elárulhatjuk - maga a munka folyamata a darab tárgya. Humorosan, énekelve és bizony néha beszédesen.

Az esten látható másik darab Fekete Hedvig magyar kortárs tánctehetség saját produkciója. Korábban a Szegedi Balettben és Bozsik Yvette Társulatában dolgozott, most önállóan szintetizál.

kluboló

RANDI

Hétfőn 19.00-kor Calcutta trió az indiai klasszikus zene kedvelőinek, kedden ugyanekkor ír táncház haladóknak, szerdán 20.00-kor Tatros-féle moldvai csángó talpalávaló fáradhatatlanoknak, csütörtökön Muzsikás Klub a gyertyafényes népzene kedvelőinek. Így tulajdonképpen végigtáncolhatjuk a hetet techno nélkül, és erősíthetjük csoporthovatartozásunkat a Marczibányi Téri Szabadidőközpontban (Bp. II., Marczibányi tér 5/A). Mi több, társat találhatunk minden madár társat választ alapon.

A Budagyöngye Közösségi Házban (Bp. II., Hűvösvölgyi út 12.) pedig az értelmileg sérült fiatalokat várják szeretettel minden csütörtökön 10.00-től délig egy kellemes, felszabadító zenés-táncos foglalkozásra dél-amerikai ritmusokkal.

Január 28-án 20.00-kor Rila bolgár táncház a Fonóban (Bp. XI., Sztregova u. 3.). A fergeteges kólózás szintén olyan program, ahol illik közelebb kerülni egymáshoz tánc közben. Február 2-án ugyanitt és ugyanekkor az Utolsó "ra Klub nyújt lehetőséget a felvidéki népzenében, az Ökrös zenekarban és az egymás szemében való elmélyülésre, másnap pedig a Ghymes Klub biztosít világzenét és világpolgárság-érzést.

Egész más életérzés, de nem kevésbé egybegyűlés a Banán Klub (Bp. III., Mátyás király u. 13-15.) rendszeres keddi programja 16.00-kor a Deep Smile Cafe, ahol etno-trance zenékre kell simulni.

MaNcs-est

Újra a Kolibri Pincében a MaNcs kulturális, de szórakoztató estje. Január 27-én, azaz csütörtökön dr. Prokopp Dóra rendel, a királyi televízió gyöngyszeme, akivel filmekről, sclerosis multiplexről, életről, halálról, születésről és az élet értelméről beszélget a két megszokott vallató.

A jó rendőr: Marton László Távolodó

A rossz rendőr: Para-Kovács Imre

A cím: Bp. VI., Andrássy út 77.

Az időpont 20 óra, azaz este nyolc.

Jöjjön el, és csessze el a hétvégéjét előre!

játék

MILLENNIUM

E játékunk nyertese a Millennium című filmsorozat másfél órás epizódját nyerheti el, természetesen videokazetta formátumban, ha a helyes választ február 3-ig eljuttatja a MaNcs szerkesztőségébe Snoblesse jeligével ellátva.

A kérdés: A film rendezője, Chris Carter melyik sorozattal lett közismert?

1. A Guldenburgok öröksége

2. Twin Peaks

3. X-akták

Korog-játékunk helyes megfejtése: Corpus Kriszti. A CD-t Kiss Balázs nyerte Békéscsabáról. Amint tudjuk, küldjük.

film

VÁGY

Ismerjük meg közvetlen szomszédaink filmes vágyait. Moments of Desire címmel a fiatal osztrák filmet bemutató sorozatot tart ezen a héten az Örökmozgó (Bp. VII., Erzsébet krt. 39.). Ezeket a filmeket nagyrészt huszonéves fiatalok csinálták jórészt tizenéves gyerekemberekről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nyugdíjasok nem nézhetik meg.

Ironikusan "bécsi új hullámnak" nevezik a szakmabeliek ezt az irányzatot, vagyis a Bécs városának híres filmfőiskoláján készült hallgatói filmeket, amelyek néhány éve az egész világon nagy visszhangot keltettek, és azóta is sorra nyerik a fesztiváldíjakat.

Aki korán kapja kézbe az e heti sznobkalauzt, az még elszaladhat január 26-án, szerdán a fél 7-es vetítés után a moziba, és személyesen is megismerkedhet Az utolsó menedék című film rendezőjével, Paul Rosdyval. A filmet viszont később is láthatja, 30-án. A sorozatban a következő filmeket vetítik az esti órákban: 28-án 20.30: Minden klassz, mindennel meg vagyok elégedve (Barbara Albert, Reinhard Jud és Michael Grimm filmje), 29-én 18.30: The Rounder Girls (Sabine Derflinger, Bernhard Pötscher), ugyanaznap 20.30: Flora és az Interjú (Jessica Hausner), 30-án 16.30: Moments of Desire felcímmel az Egyiptom, a Napfoltok a Speak Easy és a Vakáció című rövidfilm lesz műsoron. Az utolsó napon, 31-én pedig 20.30-kor A fordulat éve (Jean-Luc Wey) című játékfilm. A filmeket angol feliratozással és fejhallgatós magyar szinkrontolmácsolással vetítik.

galeri

DANDYK

Cecil Beaton fotókiállítása: Akvarellfestő, jelmeztervező és háborús tudósító is volt, de leginkább dandy. Most filmsztárokról, művészekről és arisztokratákról készült portréfotóit láthatjuk a húszas és harmincas évekből február 13-ig.

(Ludwig Múzeum, Bp. I., Szt. György tér 2.)

Vető Káprázatban: A nagybányai őstehetség - minimum a Magvető című képét illik ismerni -, Pirk János Munkácsy-díjas festőművész emlékkiállítása korrekt tájképekkel február 8-ig.

(Szinyei Szalon, Bp. VI., Szinyei u. 2.)

Zórád Ernő grafikusművész kiállítása: Múlt századi gavallér, élő legenda, mégis kortársunk, hiszen három generáció találkozhatott a rajzaival és illusztrációival. A felejthetetlen és gyermekkort idéző tárlat már csak február 6-ig látható.

(Duna Galéria, Bp. XIII., Pannónia u. 95.) könyv

TOP 10

Az Írók Boltja (Bp. VI., Andrássy u.) e heti sikerkönyvei:

1. Béke poraikra - Dokumetum emlékkönyv (Varietas 93)

2. Tény és titok - Szabó Lajos összegyűjtött írásai (Pannon Patheon- Medium Veszprém)

3. Vekerdy Tamás: A színészi hatás eszközei - Zeami mester művei szerint (Ursa Minor könyvek)

4. John Updike: Bech befut (Európa)

5. A talált pénz - Magyar írók novellái a pénzről (Palatinus Könyvek)

6. Steven Runciman: A keresztes hadjáratok története (Osiris)

7. Kömlődi Ferenc: Fénykatedrális (Kávé)

8. Gy. Horváth László: Japán kulturális lexikon (Corvina)

9. Jan Assman: A kulturális emlékezet (Atlantisz)

10. Szily Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára (Nap)

konc

FÖLDALATTI

A gödöllői Trafo Clubban (Palota-kert) minden pénteken 22.00-kor Underground Univerzum várja a kedves neopunkokat és a techno fenegyerekeket. Drum and bass-, breakbeat-, jungle-, acid jazz- és hip-hop-ritmusokat játszik Yoda, D-Prime, Tom és Jerry, valamint Natsa lemezbűvölő. Január 28-án ráadásul Neo- és Apokrif-koncert is lesz. Másnap kicsit prózaibban nyomják. A Still Strong Crew, a Resources, a Hátsó Szándék és a Correct Life zenekarok bizonyítják, hogy a punk nem hullahopp. Portugália
----------------------------------------------
A lakhatatlan ember

Ahogy Maria Treben, az istenfélő füvesasszony írta a Férfibetegségek előszavában: az ifjúság megőrzéséhez mindenki élhet csodaszerrel. Mi éltünk, aztán felültünk a repülőre, és elmentünk Lisszabonba. Nem hiába. Találkoztunk a Világ Leghangosabban Harákoló Emberével, számtalan bajuszos portással és még több főtt óriás tarisznyarákkal.

Lisszabonban a legjobb dolog szállást keresni. A városban hemzsegnek a panziók, az engedélyt - a sajátos portugál humor megnyilvánulásaként -kizárólag diliflepnis őrülteknek adják ki, úgyhogy akár naponta lehetne lakhelyet váltani, és a dolog sosem válik unalmassá, sőt.

A csajommal éjfélkor érkeztünk a Praca do Rossióra, úgyhogy biztosra kellett mennünk: becsöngettem a tér sarkán a Parisiens-be, ahol három évvel ezelőtt laktam. A tulaj valószínűleg azóta kinn cigizgetett a folyosón, hiszen rögtön felvette a kaputelefont, majd teljesen feleslegesen beleszólt, hiszen azóta sem tanult meg a világ egyetlen ismert nyelvén sem. A hely időközben megdrágult, viszont azóta sem takarítottak, ezért másnap átköltöztünk a szomszédos tér közelébe, ahol nagy volt a szoba, igaz, kicsit NDK-s hangulatú, a portás viszont meglepő módon egy xenofób fanatikus. Reggel felkaptuk a bőröndöket, és megindultunk a végzet felé, ami három sarokkal arrébb, egy szűk kapualj mögött várt ránk.

Még szállás



A panzió halljában egy gyengeelméjű ült a koszvadt díványon, és kedves mosollyal makogott valamit. Néhány sikertelen próbálkozás után kiderült, hogy angolul próbálkozott, de ezen a nyelven mindössze a "Dona Carmen" kifejezést ismerte, ami kissé behatárolta a kommunikáció lehetőségeit. A gyengeelméjű egyre idegesebben rikoltozta, hogy "Dona Carmen", ráadásul mutogatott is hozzá, én hasonló lelkesedéssel, hogy "room, room", aztán előbukkant egy értelmes tekintetű kisfiú. Az ő szókincse pont a duplája volt az idiótáénak. Először - önelégültségemnek meg is lett a büntetése - azt hittem, hogy értem a "Dona Carmen five minute" szóösszetételt. Húsz perc múlva már nem voltam annyira biztos ebben. A csajommal felmásztunk a folyosóra vezető pár lépcsőfokon. A gyengeelméjű izgatottan ugrált körülöttünk, aztán előreszaladt, és verni kezdett egy ajtót. A főnököt valószínűleg kakálás közben zavarhatta meg, mert az ajtó mögül előpattanó 150 centis asszony idegesen rángatta felfelé a rózsás szoknya alatt viselt mackóalsót.

De ez igazából meg sem tudott lepni, mert közben rájöttem, miért volt olyan ismerős a viaszvirágokkal teleszórt hall.

Még emlékek



Három évvel ezelőtt K., a minden rendszert kiszolgáló tolmács és dr. S. (az óriástermetű reklámszakember és mindig szerelmes vesztes) társaságában jártam először Lisszabonban. A Santa Apolonia pályaudvar mellett leszálltunk a madridi buszról, K. rövid, de érzelemmentes búcsút vett a világ legrondább fejű nőjétől, akivel az éjjel szégyenletes szexuális viszonyba keveredett, dr. S. tántorogva kezet rázott a két marokkói egyetemistával, akiknek valószínűleg hiányoztak a szaglóidegeik, ezért egész úton tömény hasisszaggal árasztották el az utasokat, aztán elindultunk szállást keresni. Lisszabonban olcsón lehet lakni. A legjobb és leggyakoribb szállástípus a pensao, ami alapesetben nyolc-tíz egyszerű szobát, egy recepciós pultot és egy semmilyen idegen nyelven nem beszélő, bajuszos, szőrös karú portást takar. A pensaók bérházakban találhatók, jelenlétükre a kapu fölött elhelyezett "pensao" feliratú tábla utal. Ha e mellé európai országok zászlóit akasztják, az azt jelenti, hogy minden kétszer annyiba kerül. A legegyszerűbb pensaókban a szoba felszerelése ágyból, asztalból, szekrényből, mosdókagylóból és egy leírhatatlanul mocskos bidéből áll. (Ehhez titokzatos okokból a nyomortanyákon is ragaszkodnak, viszont mellőzik a vízöblítést.) Az elit helyeken a tévé, a hűtőszekrény és az ágybareggeli sem elképzelhetetlen. (A portugál tévécsatornák olyanok, mintha az összes adást a Telemázli stábja rendezte volna Vizy András ötleteiből.) A portugálok a tisztaságról a szírekhez vagy hozzám hasonló nézeteket vallanak, a gyengébb gyomrúak ezért a WC-vel és a zuhanyozóval kezdjék a kiszemelt hely feltérképezését. Egy kétágyas szoba a koszfoktól és az utazó alkudozó képességétől függően 2500-5000 escudo, az átlagár zuhany nélkül 3000, azzal 4000 körül.

Még kosz



Az első pensao, amibe belebotlottunk, vonzó, de igen mocskos hely volt, ahol G. kipróbálta az útikönyv által ajánlott egyik portugál fordulatot, ezért az egzaltált tulajnő seprűvel kergetett ki bennünket. A második és harmadik kísérlet olcsó, és akár a földről is, de nem elég hangulatos, aztán felmásztunk pár lépcsőfokon, és benyitottunk a poros viaszvirágokkal teletömött hallba, ami egy ravatalozóra emlékeztetett, évekkel azután, hogy felfedezték a halhatatlanná tévő cseppeket. A gyengeelméjű akkor még nem állt alkalmazásban. Dona Carmen elődje jött elénk, aztán joviálisan körbevezetett. Étvágygerjesztőnek mutatott egy ablaktalan, három négyzetméteres szobát, két gyermekággyal. Magyarországon akkor már kapitalizmus volt, úgyhogy mondtuk, hogy kéne ablak. Az asszony még kedvesebben mosolygott, és odavezetett egy öt négyzetméteres lakosztályhoz, ahol tényleg volt egy sűrűn berácsozott, tíz centi széles lichthofablak, a zsokékra méretezett ágy fölé pedig egy hatalmas, fodros ruhába öltöztetett, dermesztő pillantású babát erősítettek. Ha már akkor láttam volna, a helyszín a Pinokkiókiller 2. című horrorfilmre emlékeztetett volna, így viszont csak végighúztam a mutatóujjam a falat centi vastagon bevonó világoskék olajfestéken, aztán kimenekültem a szobából. Talán a zegzugos, sötét folyosó tette, talán a furcsa szag, de eltévedtem, és a hall helyett egy szobába nyitottam be, ahol a babaágyon egy pergamensárga bőrű férfi haldoklott. Rohanni kezdtem, ezért majdnem ráléptem a hall lépcsőjén fetrengő leprásra, mire olyat kiáltottam, mint Bayer Zsolt, amikor Tel-Aviv-térképet talált a kesztyűtartójában.

Még bidé



Mindez egy pillanat alatt jött vissza, miközben Dona Carmen határozott mozdulattal helyére rántotta a mackóalsót. A csajomnak azonnal megtetszett a hely. Elmagyaráztam neki, hogy a babaszoba és a haldokló álmomban vissza szoktak térni.

Kellemes, utcára néző szobát választottunk. A bidét utoljára Dona Carmen nagyanyja használta rendeltetésszerűen, az őt követő generációk képviselői viszont - amellett, hogy a bidémosásnak láthatóan még a gondolatát is elutasították - piszoárként hasznosították.

Az este még így is tudott meglepetést okozni, illetve a csajomnak valami bőrfertőzést is. Befeküdtünk az ágyba, mire a savanyú szagot árasztó matrac annyira behajlott a súlyunk alatt, hogy valósággal magába szippantott mindkettőnket. Mozdulni nem nagyon tudtam, de így legalább kisebb volt az esélye annak, hogy bőröm az elkerülhetetlennél több helyen érintkezzen a lepedővel. Csendben vártam az elkerülhetetlen véget, amikor megérkezett az ablakunk alá a Harákolós Ember. Mintegy gyakorlásképpen megreszelte a torkát, aztán felköhögött egy jó félkilós turhát, majd nagy ploccsanással kiköpte. Elsietett dolog volt egész testemben összeborzadni, mivel a Harákolós az éjszaka folyamán ötpercenként megismételte a mutatványt.

Eleget mulattunk a pénzünkért, másnap továbbálltunk. Nem kellett sokat keresni, a katedrális mellett találtunk egy kényelmes, tiszta, már-már luxuskategóriába tartozó pensaót, éjszakánként csak egy ezressel drágábban. A recepcióst ugyan itt is sokkolta, hogy angolul szólaltunk meg, de hamar áthidaltuk a problémát. Ez már konszolidált szálláshely volt, eltekintve egy elmebeteg tekintetű, sápadt asszonytól, aki az éjszaka legváratlanabb pillanataiban tűnt elő a folyosón a semmiből, és a szájára tapasztott mutatóujjával csendre intette az embert. Ez a legkevesebb, ami kijárt a négyezer escudónkért.

Még egy kis Lisszabon



Az eddigiekből világos lehet, hogy Lisszabonban végül is felesleges kimenni a portásfülkén túlra. Ha mégis? A portugálok a Hajnali háztetőkben feltett nagy kérdésre, nevezetesen, hogy kell-e valamit csinálni az életben, egyértelmű nemmel válaszolnak. Ebből fakadóan rengeteg étterem van meg kávéház, meg éjszaka is nyitva tartó cukrászda, nem beszéve a kóbor kutyákról és a kellemesen düledező házakról.

A Lonely Planet Portugália útikönyvét két ellenszenves, gyomorbeteg poszthippi írta - hol máshol találkozhattak volna, mint Tibetben! -, akik a portugál konyhát "egyhangú, de laktató"-ként írták le. Ennél nagyobb tévedés nem létezik. A város tele van kajáldával, a Comercio térnél lévő hajóállomásról érdemes átmenni a túlpartra, ott vannak a legjobb tengeri éttermek, egy kiló óriás tarisznyarák (két embernek is elég) például 1800 escudo, ráadásul fakalapácsot is adnak hozzá, sajnos nem örökbe, csak szétverni az ollóját.

Szily László