Totya Harcsa

 

Most télen nincs igazi szezonja a harcsáknak, ezért unalom üzöként elküldöm egy régebbi fogásom leirását. Az eset 6 éve történt, ma már máshogy irnám meg, de a hitelesség kedvéért az akkor frissen leirt történetet idézem:

Két éve nyáron kezdödött, amikor felvettek a mostani egyesületembe. Eleinte édesápammal jártunk pontyozni. Darát az etetökosárba, pufit a horogra, és jöttek a szabvány 31 centis pontyok. Ez nem igazáa elégitett ki. Ötméterenként egy horgász, kéthavonta egy kicsit nagyobb potyka. Se nyugalmat, se igazi élményt nem jelent ez a közkedvelt módszer, legalábbis számomra.

Ekkor kezdtem éjszaka lejárni, és a part elötti uszózás már szebb halakat hozott. Aztán jött a hir, valaki fogott egy 20 kiló feletti harcsát. Ez szöget ütott a fejembe. Azóta a nagybajszuakra vadászom. Elöször megtanultam, hogy milyen csalival érdemes próbálkozni, majd tavaly augusztusban az 50-es damil szakadása után azt, hogy erösebb felszerelést kell használni. Nálunk nem szabad csónakból horgászni. A viz hirtelen mélyül, és helyenként meghaladja a 10 métert is. Igazán ideális feltételek a nagy harcsák számára, és megnehezitik a horgász dolgát. Akikkel éjszaka találkozom szinte mind azt mesélik, hogy valami hatalmas állat felszedte a horgot, aztán csak ment és ment és elment.

Szombat délután idöben kimentem a vizpartra, hogy pár órát keszegezzek. Természetesen csak retur pontyokat fogtam. Erös szél fujt, ezért az egyik botot mindjárt bevetettem harcsára, de semmi mozditás. Sötétedéskor elövettem az igazi harcsázó szerelésemet, csalinak két nadályt és egy lótetüt tettem fel.

A nádcsomó tuloldalán egy ismerös házaspár áztatta a zsinórt. Ritka alkalom a beszélgetésre. A parton állva épp az éjszakai kapásjelzök csodáiról volt szó. Valami mintha zörögne, a botokra nézek es rohanok. A csiptetös jelzö még a zsinór teljes megfeszülése elött leesett, ezért csak akkor észleltem a kapást, amikor a bot indult meg. De micsoda kapás! A pár perce bedobott harcsázó bot iszonyatos tempóban közelit a viz felé.

Rohanok, már a vizben állok, de a bot még mindig messze van. Ha még egyet lépek elnyel a viz, és nagykabátba nem sok esélyem van rá, hogy utólérjem a szerelést. Szomoruan visszalépek, és közlöm a szomszéddal - elvitte a botomat.

Közben neki is kapása volt halszeletre, de üres a bevágás. Amint tekeri ki a fenekezöt egyszerre csak elnehezül. Megvan a botod! - kiáltja. Azonnal levetközöm fürdögatyára és be a vizbe. Jó meleg. Megtalálom az összekeveredett damilokat. A dacron-t könnyu kiválasztani a többi közül (idöközben a másik fenekezömet is összeszedte). Egyszer csak a kezemben a bot eltört spicce. Micsoda hal ami ezt az erös botot eltörhette?

Hopp, megvan a bot is. Ki a partra és kezdödhet a fárasztás. Egy méterre tölem a spicc darabja és a másik két szerelés ólma, horgai. Szép kis csomó. Ekkor a hal megindul, és fél óra mulva látom csak ujra az összekeveredett zsinórokat. De addigra már fáj a hasam, ahová a bot végét támasztom, és fárad a kezem.

Az átjáró hid közel van és háromszor indul arra a hal. Ha eljut addig, akkor vége a dalnak. A féket még szorosabbra huzom, már alig lehet tartani a botot. És mégis, idönként az orsó egy sebesen forgó motorra emlékeztet. A hangja félelmetesen szép.

Lassan visszajutunk az induló helyzetbe, itt a letört botdarab. A hal elfekszik. Hála Istennek, van idö levágni a másik felszerelés darabjait, fogóval szétvágjuk a spiccgyürüt. Pár perc és kezdödhet ujra a küzdelem. Érzékeny helyen ülhet a horog, mert a hal az elsö huzásomra felkel. De már nem a régi, egyre közelebb jön a parthoz.

Amikor elöször észrevesz, veszett tempóban távolodik, de másodszorra már hagyja magát. Ekkor látom meg elöször és megremegek. A parttól pár méterre feltünik egy hatalmas fej, majd a háta es a farka. Mintha sohasem lenne vége, még mindig látszik az uszonya. A testéröl folyik le az iszap, egészen félelmetes.

Egyikünknek sincs tapasztalata, a vágózáshoz, de nekem valaki egyszer azt mondta, hogy a nagy harcsánál ne a kopoltyu lemez mögé akasszam a vágóhorgot. Persze hogy az kinálja magát, tehát oda akasztja Ernö a kampót, emeli a halat, és az annak rendje-módja szerint kiszakad.

Szerencsére már nem tud messzire menni. Közben Zsuzsa áthozza az én vágóhorgomat is, és másodszorra közös erövel sikerül kiemelni. Hatalmas! Én ekkorát csak fényképen láttam eddig. Még maradunk egy darabig, de már semmi nem mozdul. Két óra felé megyünk haza, de még elötte csinálunk pár fényképet. Otthon a mázsa 46 kilót mutat. Szép este volt.

A fogott hal: Harcsa, 46 kg, 186 cm hosszu, 95 cm a legnagyobb kerülete.

A fogás ideje: 1993. junius 12. 21 óra

Bot: Cormoran, 275 cm, 150-300 gramm.

Orsó: 60-as Shakespeare

Zsinór: Dacron fonott

Csali: 2 nadály, 1 lótetü

Viz: Paksi Atomeromü H.E. - Kondor tó

Tóth Gábor - alias Totya